Hallgatói érdek

Bódis József oktatásért felelős államtitkár – követve elődei példáját – hozta az államtitkároktól elvárható kötelező minimumot: elárulta és szembe köpte saját magát és a szakmai területéhez tartozó többi dolgozót is. Nem szokatlan ez ebben a pozícióban, csak baromira vérlázító! Tényleg rejtély számomra, hogy jól kvalifikált, nagy szakmai múlttal bíró, több évtizedes vezetői tapasztalattal rendelkező emberek hogy tudnak ennyire cinikusan és sértően megnyilvánulni nyilvános eseményeken.

Államtitkár úr ugyanis azt találta mondani, hogy az oktatásban szükséges paradigmaváltás egyik kulcsa az, ha olyanok választják a tanári hivatást, akik „nemcsak kereseti lehetőségnek tekintik a pedagógusi pályát”.

Számomra felfoghatatlan, hogy ezt a mondatot miért kellett beleszőni a beszédbe? Volt bármi arra utaló jel, hogy pénzéhes, anyagias pedagógusok terveznek polgári engedetlenséget, amíg meg nem kapják a havi bruttó egymilliót? Vagy magyar tanár milíciák ostromolják a költségvetést év végi tízmilliós prémiumért? Ó, ismerek én ilyen homogén csoportot ám, kormánypárti politikusoknak hívják őket manapság. Lássunk néhány kiváló példát az alábbiakban.

A választásokat követően első körben rögtön a miniszteri fizetések emelkedéséről lehetett hallani. Pártunk és kormányunk ezt azzal indokolta, hogy 2010-ben befagyasztották a miniszterek bérét, miközben 65%-kal emelkedett az átlagbér összege. Azt elfelejtette persze hozzátenni, hogy a magas keresetűek bérnövekedése emelte meg a statisztikai adatot, miközben a leszakadó rétegek további elszegényedése felgyorsult. Erről árulkodik a medián átlagjövedelem mértéke. Persze mindez nem sokat nyomott a latban, a miniszterek többsége 1.101.900 forint helyett 1.782.100 forintot markolhat fel hó elején. Szegény Semjén kicsivel kevesebbet. A két tárca nélküli miniszter viszont ennél is többet kap, nekik bruttó ötmilliós fizetést állapítottak meg. Nincs okuk bánkódni azonban a tárcavezetőknek, jövőre megkaphatják ők is az öt misit.

Az átlagbér növekedésének mértékével példálózó indoklás nagyon jól jött akkor is, amikor az országgyűlési képviselők és tisztségviselők béremelését kellett megindokolni. a javaslat nyomán a képviselők a bruttó havi átlagkereset háromszorosát kapják majd a jövőben. Az eddigi bruttó 748.000 forintról 948.000 forintra emelt juttatás sajnos nem bizonyult elegendőnek, így a bérek mellett a lakhatási támogatás is emelkedhet: a képviselői tiszteletdíj huszonöt százalékára.

Itt persze nincs vége a sornak, hisz múlt heti hír, hogy az államtitkárok fizetése is emelkedhet. Kicsit már aggódtunk is, hogy ők kimaradnak. Jó, náluk azért kicsi furmányosságot is bele kellett vinni a dologba. A miniszterek ugyanis saját hatáskörben emelték meg az államtitkárok alapilletményét, és mindannyian megkapták a maximális 30 százalékos többletet. Ez a számokra lefordítva azt jelenti, hogy míg az előző ciklusban havi bruttó 997 ezer forintot keresett egy államtitkár, május óta 1,296 milliót kapnak.

Áttekintve tehát az elmúlt fél év tendenciáit újra csak megszólítanám Bódis Józsefet: tényleg nem lett volna jobb csendben maradni? Vagy inkább valami semmitmondó, előre megírt udvariaskodó bullshitettel előjönni? Persze, nyilván nem szükséges figyelni arra, amit államtitkár úr mond, hiszen úgyis az üléspontja határozza meg az álláspontját. Védte már Bódis a CEU-t, mondta, hogy béremelés nélkül nincs minőségi felsőoktatás, igaz, ezek a mondatok még azelőtt hagyták el a száját, mielőtt elfoglalta volna az államtitkári pozíciót az 1.296.000 Ft-os fizetéssel. Vagy nevezzük inkább júdáspénznek. És akkor még nem beszéltünk a minisztériumi vezetők között szétosztott tavaszi (és előző év őszi) célprémiumokról, és a lelépéskor kapható végkielégítésekről.

Nekem is volna ám egy meglátásom számára: szerintem a magyar politikában volna szükséges paradigmaváltás, melynek kulcsa az, ha olyanok választják ezt a hivatást, akik nemcsak kereseti lehetőségnek tekintik a politikusi pályát.

Kiváló ügynök

A szó részben a katonai nyelvben, részben az argóban használatos. Eredetileg a katonai nyelvben használták a régies, bizalmas szót: V alakú paszomány a tisztiszolga zubbonyujjának elején. A csicskás katonai jelentése - a tisztiszolga - ebből már érthető.

Az argóban a csicska, illetőleg a csicskás jelentése: társa(i) kiszolgálására kényszerített személy, és a valakit szolgál jelentésmozzanatban van kapcsolat a két szó között. (Forrás: A magyar nyelv értelmező kéziszótára, Etimológiai szótár.)

Palkovics László hosszú ideje a kormány tagja, aki a felsőoktatásért (is) felelős. Kinevezésekor többen is azt várták, hogy az ő szakmai és tudományos igényessége majd új alapokra helyezi a kormányon belül a felsőoktatás kérdését, hiszen a rendszert belülről jól ismerő-, saját szakterületén is nemzetközi eredményeket elismerő kutatóról van szó, aki korábban intézményvezetőként is megtapasztalta a felsőoktatási intézmények működését.

Igaz volt ez persze elődjeire is, azonban Palkovicsot személyes képességei és elismertsége egy egészen másik polcra helyezték fel, mint mondjuk Klinghammer Istvánt vagy Hoffmann Rózsát. Klinghammer Palkovics mellett maximum egy „jó munkásember”, míg Hoffmann politikai kézi vezérlése és bigott párthűsége egyáltalán nem képezte vita tárgyát a szakmában. Így aztán Palkovics szakmai feddhetetlensége és politikai függetlensége halvány reménysugárként sejlett át a mélyből a felsőoktatás zavaros vízében.

Ezeket a reményeket Palkovics igyekezett fenntartani eddigi államtitkári munkája során, de úgy tűnik, hogy a politikai nyomásnak ő sem tud ellenállni. Hiába akadémiai tagság, hiába a korábbi szakmai fedhetetlenség, a habonyi úthenger ezt az államtitkárt is belesimította a NER sötét aszfaltjába.

Az ATV ma reggeli műsorába meghívták Palkovics Lászlót, hogy magyarázatot adjon a CEU jogi ellehetetlenítésére indult kormányzati akciójára. Az államtitkár itt bevetette az összes politikusi módszert arra, hogy védje a mundér becsületét: újra értelmezte a neki feltett kérdést, elkente a felelősséget, kisebbíteni igyekezett az intézkedés súlyosságát és várható hatásait, azonban ezzel hitelességének utolsó morzsáit is szépen felseperte és kidobta a nagy kormányzati szemeteskukába.

A legerősebb érve arra a felvetésre született, amikor a műsorvezető arra hivatkozott, hogy a tervbe vett jogszabály kizárólag a CEU-t érinti, így az diszkriminatív. Palkovics erre azt válaszolta: szerintem meg nem. Ez a mondat már csak azért is furcsa, mert a CEU-n rendezett fórumon éppen az államtitkár ismerte el, hogy a Magyarországon működő külföldi egyetemek közül csak a CEU-t érinti a készülő jogszabály-módosítás, és a kormányfő, Orbán Viktor is az általa csak „Soros-egyetemként” aposztrofált intézményt említette meg, mint aki ki akarja vonni magát a magyarországi jogszabályok alól. Persze Palkovicsnak nincsenek nagy elvárásai. Az interjúban az hangzik el a szájából, hogy az egyetem attól egyetem, hogy abban az országban is képzést folytat, ahol kiadja a diplomát, és aztán ezt a tudást hozza át az új országba. Nos, ez tényszerűen nincs így, és nagyon remélem, hogy Palkovics úr is fogja a fejét ezen érvelése visszaolvasása után, ugyanis ez a mondat nagyon igénytelenül hangzik egy akadémiai tag, egy gyakorló professzor szájából.

Ahogy az is fals számomra, ahogy Palkovics próbálja magáról lesöpörni a felelősséget azzal a nyilvánvaló blődséggel, hogy a parlament szavazza meg a törvényeket, így még bármilyen változás előfordulhat azok tartalmában. Szerencsére a műsorvezető nem engedi el ezt a kérdést, és pontosítva arról kérdez, hogy az államtitkárság szükségesnek tartja-e a tervezett módosítás tartalmát megváltoztatni? Erre az államtitkár azt válaszolja, hogy nem szükséges, amely mondatával furcsa kontraszt keletkezik az interjú elejéhez képest, amiben még azt fejtegeti, hogy további tárgyalások várhatóak az érintettekkel. Rutinos már az ilyen eljárásokban, hiszen a közoktatási kerekasztallal is ezt a játékot játsza el már évek óta.

Ehhez képest a szomorú valóság az, hogy a kormány technikai megoldásokkal próbálja ellehetetleníteni pártpolitikai megrendelésre Magyarország legjobb egyetemét, amire a szakterületet jól ismerő államtitkár meg össze-vissza hablatyol. Mindezt teszi abban az országban, ahol mindenféle Kertész-Bakosok hozhattak létre az MNB közpénzéből Sümegen egyetemet, melyet aztán az EMMI hitelesített is, és csak a szerencsének köszönhető, hogy néhány tízmillió elsikkasztása után azután végül mégsem indíthatták el a nem létező képzéseiket. De nyugodtan feleleveníthetjük az Econovum hasonló ügyét, amelyhez a Corvinus oktatói is lelkesen asszisztáltak.

Palkovics pontosan tudja, hogy a törvény miért jött létre, ki ellen született, kit fog pontosan érinteni. Palkovics nem hülye, sosem volt az. Palkovics csicska. Hogy kényszerből vagy meggyőződésből „szolgál”, az legyen az ő gondja, de ő is csak a kormányfő szoknyája mögött bujkáló, hiteltelen politikussá vált az elmúlt évek alatt. A híres Bud Spencer-Terence Hill film mára ikonikus mondata jut eszembe róla: „Kár érte. Kiváló ügynök volt.”

A gyanútlan újságolvasónak úgy tűnhet, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) állandóan baj van. 2009 és 2012 között az Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) vezetése és a kari Hallgatói Önkormányzat (HÖK) egymásnak csalták el a közpénzt, 2013-ban az ÁJK gólyatáborában-, míg 2014-ben a Tanító- és Óvóképző Kar (TÓK) gólyatáboraiban erőszakoskodtak a lányokkal. A kívülálló számára a sztorikban csak az ELTE neve köti össze ezeket az eseteket, míg a rendszert ismerők számára további fontos kapcsolódási pont is található.

A rendezvények szervezése nem mindig a mostani metódus szerint zajlott. A 2005-ben elfogadott felsőoktatási törvény megszüntette az Egyetemen található kari hallgatói önkormányzatok viszonylagos autonómiáját, innentől kezdve megnövekedet az egyetemi hallgatói önkormányzat (EHÖK) érdekérvényesítő ereje a kari HÖK-ök rovására, így egy kézben összpontosult a döntés a rendezvények szervezőiről is. Bár formálisan az egyetem vezetése dönt a rendezvények engedélyezéséről és a lebonyolításáról, azonban a döntések „előkészítése” továbbra is a hallgatók-, ezen belül is az EHÖK kezében volt mostanáig.

A bejegyzés első bekezdésében olvasható három esetben közös pont az ELTE EHÖK korábbi elnöke: Zaránd Péter, akivel korábban már foglalkoztunk ebben a blogban. Péter 2013 őszén került az egyetemi hallgatói önkormányzat élére azzal az ígérettel, hogy szakít a korábbi évek átláthatatlan gazdálkodásával, és új alapokra helyezi az érdekképviseletet. Szép törekvések. Programja innen letölthető.

Zaránd már az ÁJK 2013-as gólyatáborában részt vett, ahol a nemi erőszakon kívül további problémák is előkerültek, ezek azonban eltörpültek a megerőszakolás mellett. Ebben a gólyatáborban több pénzügyi szabálytalanság is történt, a károkozás mértéke meghaladta az egymillió forintot. Kari szinten nagyobb balhé is kerekedhetett volna belőle, azonban a felvezetőben megemlített közpénz áthelyezés vélhetően megkönnyítette a kar és a kari HÖK közötti együttműködést az eset elsikálása érdekében. Zaránd egyébként 2009 és 2012 között 1.620.000 Ft-ot markolt fel az ÁJK HÖK-ből, ahol a Jurátus című hökös lap főszerkesztője volt. Zaránd Péter volt az is, aki az EHÖK részéről új szereplőként behozta az ELTÉ-re a K&B Fest Kft-t, amely aztán fővállalkozóként részt vett a gólyatáborok, köztük az elhíresült fonyódligeti TÓK-os, és a kisebb port kavaró ÁJK-s rendezvény lebonyolításában is, ahol ocsmány szövegű dalokat énekeltettek a gyülekezőn a gólyákkal. Péter már nem az ELTE EHÖK elnöke, utódjául Kiss Edinát választotta meg az EHÖK Küldöttgyűlése, aki Zaránd korábbi kabinetfőnöke volt.

Befolyása az egyetemi önkormányzatra tehát megmaradt, új munkahelyért pedig az ELTÉ-t sem kellett elhagynia, a kancellár tanácsadóként alkalmazta saját maga mellett. Így kerülhetett újra a közbeszerzési pályázatok közelébe, ahol a belsős pletyka szerint komoly szerepe volt a Lágymányosi Egyetemi Napokat (LEN) kiíró pályázat elbírálásában, lobbizott is a K&B Fest Kft. érdekében. Ezért fordulhatott elő, hogy a K&B annak ellenére nyerte el a rendezés jogát, hogy pályázata nem feltétlenül volt jobb az ellenfelénél, és még az előzetes vállalásaikat sem teljesítették teljes körűen. További érdekesség, hogy ez az ellenfél az a csapat volt, amely jóval több rendezvényt szervezett már az ELTÉ-n, korábban többször sikeresen szervezte meg a LEN-t, és jelenleg is üzemelteti az ELTE legnagyobb kollégiumának hallgatói centrumát.

Zaránd eddig mindent megúszott. Talán mostanra az egyetem vezetése számára is összeáll a kép, és a beharangozott belső vizsgálatuk során sikerül ezt a szálat is eredményesen felderíteniük. Az ELTE vezetői számára pedig mindenképpen javaslom saját életvezetési tanácsadójuk használatát, mert lassan annyi belső problémát kell feldolgozniuk, hogy szakemberek segítségére is szükség lehet!

Klinghammer rektor úr szájából újra „kiesett” egy nem túl bölcs gondolat. Nem ez az első alkalom, hogy ékes gondolataival megörvendeztet minket, hiszen korábban is belerúgott ő már abba a szakmai közegbe, amelynek 2014 előtt államtitkárként az egyik felkent vezetője volt. Pár éve bizonytalan tudású, de szorgalmas embereknek ajánlott óvónői pályát, és Ő volt az is, aki az akadémiai szférával is szembe menve az utolsó pontig védte a védhetetlen Schmitt Pál plágium ügyét is. (Miért ne védte volna, hiszen a lánya állása múlott rajta.) Professzor úr most sem volt rest, beszólt a „balhézó” borostás tanároknak.

Klinghammer tanár úr szorgalmas. Nem túl bölcs, de szorgalmas. Ő maga rendelkezik ugyan tanári végzettséggel, azonban a tanári pálya helyett a jóval inkább kivattázott oktatói állást választotta, közoktatásban nem vállalt szerepet. Ez persze nem akadályozza meg abban, hogy véleményt formáljon róla. Demokráciában élünk, mindenki szabadon elmondhatja az álláspontját. Már ha megkérik erre. Klinghammert a Magyar Nemzet megkérte, Ő meg köszönte szépen és élt a lehetőséggel.

Klinghammer egy ilyen típus. Beszélt Ő már sok dologról, főleg miután 2010-ben kormányváltás történt. A kormányzati ciklus elején nyilatkozott a felsőoktatás minőségi fejlesztéséről, a PPP programok hasztalanságáról és azok túlzott költségeiről, de beszélt arról is, hogy milyen érzés fradistának lenni. Most viszont már kinyílt a bicska a zsebében. Mi az, hogy a tanárok szakpolitikai kérdésekről vitáznak? Szerinte szakmai tudás és morális alkalmasság szükséges ahhoz, hogy valaki közoktatási kérdésekben hitelesen megnyilvánulhasson. Magával szemben persze már nem volt ennyire magas a mérce. Én azt nem értem, hogy Rektor úr saját magában hol érezte meglévőnek ezeket a követelményeket, ahogy azzal sem vagyok tisztában, hogy a tiltakozó tanárokból szerinte melyik hiányzik?

Egy-két dologban azért igaza van: az egyik, hogy a mostani rendszerben nem mindenki szólhat bele szakpolitikai kérdésekbe. Abban viszont téved, hogy a beleszólók körét milyen alapon választja ki a kormány. Ezek a feltételek nem tudásról, morálról meg erkölcsről szólnak, hanem kizárólag az önkényről. A mostani kerekasztal résztvevőinek listája ezt világosan meg is mutatja, nem véletlenül állítanak fel a tiltakozó pedagógusok egy alternatív kerekasztalt, amelyre a szakmai szervezetek minden képviselőjét szeretettel várják.

Persze a kormányzat beszélő fejei már próbálják leszedni a tiltakozókról a szentelt vizet. Először még „csak” Soros György csatlósainak nevezeték őket, de a szombati tüntetés óta a kormánypártiak már a Demokratikus Koalíció embereiként is próbálták beskatulyázni őket, mondván, hogy a DK szimpatizánsai is ott voltak az esernyők alatt a Kossuth téren. A FIDESZ számára nem értelmezhető a nyitottság. Ők még sosem szerveztek olyan rendezvényt, ahova bárki elmehetett azokon a kiválasztottakon kívül, akiket ők látni szeretnének. Ilyen esemény az ő oktatási kerekasztaluk is.

Klinghammer szerint a tiltakozóknak nincs is saját véleményük, csak a mások által átvett bírálatokat szajkózzák. Ehhez képest a vele készült interjújában megjelent (a jelenlegi kormányzatot támogató) érvrendszere alig néhány pontban tér csak el a kormányzatétól. Nem is olyan meglepő ez, hiszen sokat köszönhet ő ennek a kurzusnak. Rektor úr hálás típus, most (is) igyekszik megköszönni, hogy őt és családját támogatják a kormányzó erők. Véleményét ezért is érdemes fenntartásokkal kezelni. Ahogy ő is mondta: „ebben benne van egy 75 éves öregúr dohogása”. Erkölcsi tartás és tisztesség ugyan egy szemernyi sem, viszont annál több empátia és lojalitás. A kormány iránt.

Zaránd Pétert 2013 őszén választották meg az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnökévé. Zaránd programjában a hallgatóknak transzparenciát ígért, a kari HÖK-ök számára pedig egységes érdekképviseleti fellépést. Az új elnök elégedetlen volt az előző vezetés munkájával, ezt nem rejtette véka alá sem a kampányában, sem pedig az azóta eltelt időben.

Abba nem akarok hosszan belemenni, hogy a hallgatók bizalmának elnyerése szempontjából mennyire hasznos viselkedés, amikor az elődre mutogatunk, és az eltelt hónapok ellenére is folyamatosan hivatkozunk az „elmúltnyolcévre”, mert ezen a bejegyzés létrejöttét nem ez a gondolat motiválta.

Zaránd Péter programjában az új mentalitás szükségességét pedzegette, hiszen – ahogy fogalmazott – a korábbi elnök elvesztette hitelességét a részönkormányzatok szemében.
Péter írásában van igazság, azonban a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy az elnökválasztáson egyetlen induló jelöltként sem kapott teljes támogatást, aminek megvannak a maga okai és persze következményei is. A belső viszonyokat jól ismerő források szerint 3 kar - egyetlen szavazat kivételével - egyáltalán nem támogatta őt. Ezen karok voltak azok, akik nem is jelölték a Hallgatói Önkormányzat elnöki posztjára. Zaránd Péter hálája jeléül ezen karok hallgatói közül senkit nem nevezett a csapatába, így fordulhatott elő az a – korábban példa nélküli – eset, hogy az EHÖK kabinetjét kizárólag az az öt kar alkotja, aki támogatta a jelenlegi elnököt a kampányában és megválasztásában. (Ennyit az egységről.)

Az ELTE részönkormányzatai közötti konfliktus nem új keletű. A korábbi elnök nagyjából az első ciklusa után keveredett nézeteltérésbe a korábban őt támogató bölcsészkari érdekképviselettel. Ez a harc aztán végigkísérte a további két ciklusában is. (Egy ciklus egy évet jelent.) Mivel Kalina az ELTE BTK hallgatójaként került az EHÖK élére, így az a furcsa helyzet alakulhatott ki, hogy a BTK a saját korábbi emberével került szembe. A bölcsész hökösöket azonban nem olyan fából faragták, akik mindezt szó nélkül hagyják, így megpróbálták sarokba szorítani az elnököt. Igyekeztek saját embereikkel feltölteni az EHÖK kabinetjét, amikor azonban Kalina ennek ellenállt, új eszközhöz nyúltak: bizalmatlansági indítványt nyújtottak be az elnök ellen. Ehhez az indítványhoz azonban csak öt kar csatlakozott, így – kétharmad hiányában – az elnök a székében maradhatott. Annyit azért sikerült elérni, hogy a kabinet tagjai lemondásra kényszerültek, akiknek pótlása sem volt egyszerű dolog.

Kalina belső ellenzéke ekkorra már megtalálta az elnök utódját Zaránd Péter személyében. Pétert ügyes kommunikátornak tartották, aki képes elnyerni a többség támogatását, azonban a helyzet egyértelmű volt: a bölcsészek tartják irányításuk alatt a történéseket.

Az ELTE BTK HÖK ekkori vezetője az a Garbai Ádám volt, aki a Hallgatói Hálózat teremfoglalásai során kérte a bojkottban résztvevők eltávolítását az egyetem épületéből, aki a bojkottot támogató egyetemi oktatók megbüntetését kérte a rektortól, akinek neve egybeforrott a hírhedt „listázási üggyel”. Az új elnök támogatásában Garbai hű szövetségese az a Bubla Áron lett, aki jelenleg is vezet az ELTE ÁJK Hallgatói Önkormányzatát, akinek munkássága jól nyomon követhető a különböző blogokban. Legutóbb éppen a gólyatábori szervezések során tapasztalt szerződésszegések, mutyik és rongálások kapcsán kerülhetett reflektorfénybe. No meg persze a jogosulatlan jutalmak kifizetése kapcsán, amely ügy jelenleg a bíróságon folytatódik.

Ennek a két karnak és vezetőik összeborulásának köszönhető, hogy Zaránd Péter, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója megnyerte az ELTE EHÖK elnöki székét. Az új elnök most transzparenciát hirdet, pedig az ÁJK HÖK kari lapjának, a Jurátusnak főszerkesztőjeként még nem szívesen teregette az őt támogató Bubla szennyeseit. (Ennyit a transzparenciáról.)

Persze könnyen lehet, hogy Péter azonban megváltozott. Azért jó lesz nyitva tartania a szemét, mert az is előfordulhat, hogy a szövetségesei nem hívei a változás(á)nak.

Mikor már úgy érzi az egyszerű (ELTE) polgár, hogy rendes kerékvágásba került az élete, akkor új balhé kezdődik. Természetesen az idei szemeszter sem kezdődhet hökös balhé nélkül hazánk legpatinásabb egyetemén. A magyar felsőoktatás zászlóshajóján újabb lék keletkezett, amelyet most éppen az ELTE ÁJK Hallgatói Önkormányzata ütött az egyébként sem makulátlan hajótörzsön. És mondanom sem kell, hogy megint nem bűnözői lángelmék kiművelt pénzügyi csalásáról van szó, hanem pitiáner lehúzásokról, ahol az érdekképviselet megválasztott/kinevezett tisztségviselői saját hallgatótársaikat is megrövidítették pár tízezer forinttal. Összességében viszont már egész jól kaszáltak a pénzmagból.

Bubla Áron a szokásos metódust követte a 2013. évi gólyatáborban is. Nem a saját fejéből pattant ki az ötlet, volt kitől tanulnia a HÖK jelenleg (még) regnáló elnökének. Hiszen nem először fordult elő nyár végére, hogy kiürül a HÖK alapítványának a kasszája, márpedig a felajánlott egy százalékokból nem nagyon lehet fenntartani egy jogi személyt. A könnyen mobilizálható pénzek létrehozására tartott szervezet legnagyobb bevételi forrása mindig is a gólyatábor és a gólyabál volt, azonban a rendezvényes közbeszerzési kötelezettségek lezárták ezt az utat a HÖK döntéshozói elől.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az említett kötelező közbeszerzés az ELTE többi Hallgatói Önkormányzatának megkeserítette az életét és megkönnyítette a szervezet és a gólyák pénztárcáját, ugyanis a szervezők egy fő- és egy alvállalkozóval kellett, hogy együtt dolgozzanak. A beékező részvételi díjak nem a hökös alapítványok költségvetését gyarapította, hanem a vállalkozók számlájára futottak be, kiadásokat pedig szintén ugyaninnen lehetett finanszírozni. Ennek következtében az érdekképviselet – aki a szervezői munkák döntő többségét ellátta – nem jutott bevételhez, mi több a saját embereinek sem tudta kifizetni a felmerült költségeket, így a többség saját zsebéből fizethette ki a leutazást, étkezését. Egy gólyatáborban azonban (a már említetteken túl is) rengeteg költség merül fel, és az ÁJK korábbi tisztviselői előszeretettel számláz(tat)tak túl szolgáltatásokat, amelyeket saját maguk vagy barátaik láttak el különböző külsős cégeken keresztül, az így kimosott pénzekhez pedig már könnyű volt hozzájutni az alapítványukon átcsorgatva.

Ez már önmagában is egy kerek történet volna, azonban mégsem ezek a momentumok hívták fel a közvélemény figyelmét az jogászok gólyatáborára. Ha valaki megkérdez egy „mezei hallgatót” (a hökösök hívják így a nem hökös hallgatókat) a HÖK tevékenységéről, akkor két dolgot mond el: a szervezet tagjai állandóan részegen buliznak és ellopják a pénzt. Nos, ennek a két sztereotípiának tökéletesen megfelelt az idei gólyatáboruk, ugyanis a pénzt lopták, részeg bulizásuk közepette pedig több, mint egymillió (!) forintos kárt okoztak a szállásukat biztosító helyszínnek. Ezt az összeget pedig Bubláéknak nem állt szándékukban kifizetni, hanem a vállalkozói partnerükre kívánták ráterhelni. Bubla Áron ÁJK-s elnök mindezt olyan természetességgel mondta el az ELTE EHÖK elnökválasztásán, hogy az egyetem rektora majdnem lefordult a székéről. Innen már csak egy lépés volt, hogy mindazon ügyek is nyilvánosságra kerüljenek, amit már egy népszerű blog, az átlátszó oktatás is megírt.

Bubla elnök úr pökhendi stílusával nem kis felháborodást keltettek a résztvevők körében, márpedig egy elnökválasztó küldöttgyűlésen sok vendég van. Kijelentése futótűzként terjedt el az intézményben, és sok embernek gyűlt viharfelhő a homlokán. Vegyük sorra a sértetteket:

-          a gólyatábori fővállalkozója és alvállalkozója

A két szervezet a tábori bevétel jelentős hányadán osztozott. Bevételként szponzori pénzt és részvételi díjakat lehetett elszámolni, így az ÁJK HÖK alapítványa több százezres nagyságrendű tétellel rövidíthette meg szerződéses partnereit.

-          egyetemvezetés

Mivel a gólyatáborok használták az ELTE nevét, ezért természetes, hogy egy ilyen mértékű barbár rombolás nagyban csorbítja az egyetem jó hírét, ráadásul a fővállalkozó az egyetemmel kötött szerződést a gólyatáborok lebonyolítására, hiszen a hallgatói önkormányzatok nem önálló jogi személyek. (Szerződéskötésre csak a rektor jogosult.)

-          az ELTE többi gólyatáborának szervezői és a többi HÖK

Természetesen a többi kari HÖK sem nézte jó szemmel az ÁJK HÖK ténykedését, hiszen mindez általában vet rossz fényt a hallgatói érdekképviseletekre az intézményben, ráadásul azok a szervezetek, akik a becsületes utat követték, jóval több időt és energiát szántak a rendezvényük szabályos és költséghatékony lebonyolítására. A többi kari részönkormányzat is tisztában volt vele, hogy a későbbi vizsgálatok rájuk is komoly terhet és kellemetlenséget rónak.

-          az ELTE ÁJK hallgatói

A HÖK az alapítványán keresztül több hallgatótól is jogtalanul szedett be pénzt. Ezek saját dolgozóik is egyben, akik most azzal kénytelenek szembesülni, hogy saját kollégáik lopták meg őket.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának vezetése azonban nem volt rest, úgy döntött, hogy a végére jár az ügynek. A folyosói pletykák szerint az egyetem és a kar vezetése szerette volna az intézmény falain belül tartani az ügyet, azonban a megállapítások összegzése után már egyáltalán nem valószínű, hogy a botrány megállhat az egyetem kapuin belül.

A teljes körű vizsgálat során az alábbiak nyertek megállapítást:

-          Jogtalanul szedtek részvételi díjat a nekik dolgozó gólyatábori szervezőktől, ugyanis a beszedésnek nem volt jogalapja. (A fővállalkozó volt csak jogosult részvételi díjat szedni, továbbá a HÖK saját nyilatkozata szerint nem kívánt részvételi díjat szedni a hallgatói szervezőktől és csoportvezetőktől.)

-          A beszedett díjak egy olyan szervezethez kerültek, amelyek nem álltak semmilyen jogi viszonyban a gólyatáborral.

-          A gólyatáborban egyik eset belépőt szedett az alapítvány, amire szintén nem volt sem joga, sem jogalapja.

-          Bizonyos szponzori szerződéseket az alapítvány kötött meg, ennek bevételei ide kerültek.

-          A gólyatábor során történt károkozás rongálásból ered, nem rendeltetésszerű használtból. (Nehéz is lenne rendeltetésszerű használat során többtíz ágyat összetörni, karnisokat leszaggatni, illetve illemhelyként alkalmazni ágyneműtartót.)

Sajnos az ELTE ÁJK gólyatáborának esete jól példázza, hogy az adott szervezetnél nem kisebb hibák és szabálytalanságok vannak, hanem alapvető morális problémák terhelik. Ifjú titánunk - Bubla Áron – nemcsak a dolgok bonyolult, ámde szabályos oldalát szereti elkerülni, de a felelősséget sem hajlandó vállalni az elkövetett tettekért. Ez a hozzáállása bosszult most meg magát. Ha ősszel nem rázza le magáról a rongálás kérdését úgy, mint kutya a hideg vizet, akkor talán nem azon kellene merengenie, hogy mivel jár jobban: a fegyelmi tárgyalással vagy egy büntető feljelentéssel.  Persze ezen a kérdéskörön sem kell sokat méláznia, ugyanis ezt már mások fogják eldönteni helyette. Ha nincs szerencséje, akkor a fegyelmi eljárás során az illetékes testület kezdeményezi a feljelentést, így aztán két oldalról is nyelheti a pofonokat.

Tegnap tovább folytatódott az ELTE BTK HÖK elnökének ámokfutása. Mikor azt gondolná a gyanútlan szemlélő, hogy ennél mélyebbre nem lehet süllyedni, akkor a feltűnési viszketegségben szenvedő Garbai elmondja a televízióban, hogy ő bizony feljelentést fog tenni ismeretlen tettes ellen. Ádám nagyon eltévedt az élet tengerén, csak azt nem veszi figyelembe, hogy bizony rajta kívül is ülnek abban a csónakban! Már csak az a kérdés, hogy jut-e mindenkinek mentőmellény.

Szerdán magam is hozzájutottam a teljes táblázathoz, így sikerült fényt derítenem érintettségemre. Az anyag döbbenetes. A forma ismerős lehet minden egykori gólyatábori résztvevőnek, leszámítva a vallási-, politikai irányultságra, megbízhatóságra szolgáló oszlopokat. Hiteles személyes adatokat tartalmaz, ezt a saját bőrömön is megtapasztalhattam. Garbai kétségbe vonja a táblázat hitelességét, ő feljelentést tesz. Stummer János nevű alelnök elődje, a független felsőoktatásért aggódó jobbikos tanársegéd láthatatlan erőket nevezett meg a lista készítőiként, és mivel ő is feljelentést helyezett kilátásba, már csak remélni tudom, hogy ezek után nem ismeretlen tettest fog megnevezni elkövetőként. Neki többet kell tudnia: Silhavy Máté, egykori alelnöktársa elismerte, hogy az ő aktív hökös pályafutásuk idején készült az eredeti névsor. Akárki is készítette a listát, sok energiát fektetett tevékenységébe. Nem kis munka ám több mint hatszáz embert lecsekkolni a közösségi oldalakon és az internetes keresőkben. Láthatóan jó munkát végeztek, figyelmük nemcsak az adatlapokra, névjegyekre és ismerősökre, de még a közös ismerősökre is kiterjedt!

Ennyi gusztustalanság után felületes szemlélő azt gondolhatná, hogy a harcos hallgatói érdekvédő Garbai fejében megfordult a lemondás gondolata. Nem csak azért, mert felmerül a gyanú, hogy ő is folytatta a listakészítő gyakorlatot, de azért is, mert az általa vezetett szervezetből személyes adatok kerültek nyilvánosságra. Vagy csak szimplán azért, mert érezhetően nem bírja már választói támogatását. Az elnököt azonban ilyen apróságok nem tántoríthatják el eredeti elképzelésétől: ő bizony feljelent. Ezzel még egy lyukat üt az ELTE BTK HÖK egyébként is süllyedő hajóján, ugyanis így már „rákényszeríti” a hatóságokat, hogy nyomozzanak az ügyben. Eljön a pillanat, amikor kék ruhás kollégák szépen összecsomagolják a szervezet teljes iktatását, egyéb hivatalos iratait a házkutatás során, és jó darabig nem is adják majd vissza azokat. Aki pedig működtetett már ilyen jellegű és ekkora szervezetet az tudja: ha találni akarnak valamit a nyomozók, akkor fognak is! Ádám ezzel a húzásával belerángatja elődjeit is a slamasztikába, akik már nem a HÖK-ben homokoznak gólyatábori listákkal, hanem az országgyűlésben ülnek, önkormányzati közgyűlések, kormányzati testületi ülések állandó résztvevői. Valószínűleg nem tölti el melegséggel szívüket az a tény, hogy hamarosan rendőrségre is járhatnak tanácskozni.

 Márpedig ahogy a lemorzsolódott barátok is elárulták a BTK HÖK szervezetét a listák nyilvánosságra hozásával, úgy a hivatásos politikusok sem fogják ölbe tett kézzel várni, hogy személyes adatokkal való visszaéléssel vádolják meg őket. Most még ugyan hülyítik egymást, és posztolják egymásnak a tiltakozásokat, támogató irományokat, de ezzel csak magukat zárják el a való világ elől. Mesterséges környezetben mozognak, ahol a vélemények – köszönhetően belterjességüknek - sokkal homogénebbek, ahol még elhiszik egymásnak, hogy az egész egy nagy koholmány, és a hallgatók többsége mellettük áll, de legalábbis nem érdekli őket ez az egész. Hiszik, hogy innen még van visszaút, hogy minden visszazökkenhet a régi kerékvágásba. Ha mégis kételkednének, akkor elég rápillantaniuk a BTK HÖK profiljára, ahol a szánalmas közleményüket támogató kilencven akárhány lájk rögtön megnyugtatja őket.

Pedig semmi okuk nincs a nyugalomra. Elvesztették a hallgatók szimpátiáját, az ELTE többi karának hallgatói önkormányzata toporzékol dühében, hiszen a legtöbb ember fejében összemosódnak az egyes karok és azok gólyatáborai. Az egyetem vezetése belső ellenőrzést rendelt el, amely minden részönkormányzatot érint.  Az álláskereső egykori hökösök is kigyomlálhatják az önéletrajzukból a hökös munkára utaló bejegyzéseket, ahol egyáltalán nem mutat jól az „egyetemi gólyatáborok szervezése” sor alatt a „Excel és Word programok használatának magas szintű ismerete”. Valószínűleg az ELTE rektora, Mezey Barna sem fog kesztyűs kézzel bánni Garbaival, aki korábban számon kérte rajta a hálózatosok előadásain résztvevő egyetemi oktatók munkajogi felelősségre vonását. Ezek után meg ráhúzzák az általa vezetett intézményre a vizes lepedőt is…

De Garbai nem adja fel. Nyilatkozik, tárgyal, feljelent. Ostobasága szorgalommal párosul, ami komoly bajt hoz a saját- és barátai/elvtársai fejére. Hiába, nem vak ez a ló, csak bátor.

Az ELTE BTK HÖK elnöke két hét alatt elérte azt, amit a mindenkori kormányzat 1996 óta képtelen volt megvalósítani: kinyírta a hallgatói önkormányzatokba vetett maradék bizalmat és hitet is. Ostoba és rosszindulatú pattogásának eredményeként a harcostársakból lett ellenfelei felkutatták régen szerkesztett elektronikus leveleiket, és kidobták a sajtó képviselőinek a korábban féltve őrzött táblázataikat. Most végre megkaphatták azt a nyilvánosságot, amit a hökös irányítás alatt összpontosuló kari sajtó, vagy a senki által nem olvasott, névtelen blogok nem adtak meg az előző években.

 A bölcsész HÖK elnökei a kilencvenes évek végétől kezdődő hagyomány szerint kézből kézbe adták egymásnak a stafétát a szervezet élén. Ez viszonylagos nyugalmat és magabiztosságot adott az akkori csapatoknak. Ezekben az években a HÖK birtokában volt a karon működő előkészítő, ami az ország egyik legjobb hírű felkészítő tanfolyamait szervezte, a bölcsészek rendezték az EFOTT-ot és ők adták a HÖOK elnökét is.

Ezt a helyzetet változtatta meg Szávay István érkezése, aki a - hagyományokat megszakítva és meglehetősen váratlanul – a ciklusa közepén vette át pozícióját az akkori elnöktől. Szávay érkezésével pedig szép lassan kicserélődtek a korábbi tisztségviselők is. Felülről vezérelt szervezetfrissítés zajlott, melynek végeztével a régi emberek kikerültek a rendszerből, helyüket először a bizalmi posztokon foglalták el újonnan érkezők, majd őket követték a legfőbb döntéshozó fórum, a küldöttgyűlés tagjai. Mivel ezeket az embereket a hallgatók közvetlenül választják, ezért az első listázások a jelöltállítás idején kezdődtek. Később ezen listák alapján figyelték, hogy hányan adják le a szavazatukat az „elhajló” jelöltekre a hallgatók. Hiszen a papírra ikszet húzó diákok lustaságára joggal apellálhattak a hökös stratégák: a szavazók döntő többsége a bizottság asztalán tölti ki a szavazólapot. Ezután pedig már csak irányított mozgósítás kérdése az egész. Szávayt amolyan népfrontos eredményekkel mindig meg is választották. Kétévente. Ugyanis a későbbi jobbikos országgyűlési képviselő a baráti küldöttgyűléssel megváltoztatta az ELTE BTK HÖK alapszabályát is, így – a legtöbb intézményi hallgatói önkormányzattól eltérően – csak kétévente kell elnökválasztást kiírni. Hiába, a paranoia veszélyes ellenfél, soha nem érezheti magát biztonságban az ember.

Ez a félelem aztán továbbgyűrűzött, kipucolták a teljes struktúrát. Azonban hiába fogyott el a tényleges ellenfél, mégsem tétlenkedtek a szervezetben. Szép lassan kitermelték belülről új ellenzéküket. Ebbe majdnem belebukott Szávay utódlási elképzelése, ugyanis az ellenjelölt (Szávay korábbi gazdasági alelnöke) csak szoros versenyben maradt alul a hivatalos utóddal szemben.

Ez pedig intő jel lehetett volna számukra. Az eltávolított, sokszor a Küldöttgyűlés nyilvánossága előtt is megalázott emberek bosszúja előbb vagy utóbb felbugyog, és a legérzékenyebb területeket támadja. Az egészséges félelemérzet hiányában azonban azokat a pontokat nem vették figyelembe, amelyek a legnagyobb veszélyt jelentették rájuk nézve: a belső embereket. El sem tudták képzelni, hogy a nagy energiával már gólyakoruk óta gondosan ellenőrzött és nyilvántartott politikai elvbarát árulja majd el a rendszert. Csakhogy már lassan évtizedes sérelmeket cipel magával a rendszer, és az ELTE BTK HÖK elnöke a Hallgatói Hálózattal és a nyilvánossággal találta most szembe magát. Pedig az idegenekkel tarkított, ismeretlen harcmező nem az ő terepe, ő a hazai pályához szokott. El is veszítette a csatát. Persze nem méltósággal, hisz még mindig tagadja a tagadhatatlant, és ebben a Jobbik szimpatizánsaira is támaszkodhat, összejöhet néhány lájk, ami elég lehet az önigazoláshoz. Ez azonban kevés lesz a következő hökös választásokhoz.

Kíváncsian tekintek a jövőbe azzal kapcsolatban, hogy a hírekben szereplő adatkezelési, forráselosztási szabálytalanságok hatására a kormány tervezi-e már a felsőoktatási tervek módosítását a hallgatói önkormányzatok jogállását illetően. Nem lennék meglepve.  

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a hétvégén tartotta küldöttgyűlését Sopronban. A tanácskozás végén megjelent nyilatkozatokban feltételeket szabtak a kormányzat számára, amely szerint csak akkor hajlandók részt venni a felsőoktatási kerekasztal munkájában, amennyiben a kormány a megbeszélések időtartama alatt nem változtat a jogszabályi kereteken.

 Ahogy az elmúlt években már sokszor, ismét lépéshátrányba került a HÖOK a kormányzati propagandával szemben. Ahelyett ugyanis, hogy a felsőoktatás minőségi reformjáról szólnának a hallgatói szervezet elvárásai, most olyan feltételeket kénytelenek követelni, amelyek egy egészséges megbeszélés kereteinek rögzítésekor teljesen evidensnek gondolnának a résztvevők:  a tárgyalások elfogadott ügyrend szerint folyjanak, az üléseket legalább 5 munkanappal előbb hívják össze, a kormány és a résztvevők biztosítsák az érdemi munkához szükséges anyagokat, hiteles statisztikákat és hatástanulmányokat. Ha ezen elvárásokat hivatalos fórumon is rögzíteni kell, akkor itt valami sántít a partneri viszonyban. Az országos hallgatói szervezet nyilatkozatának második felében viszont – előremenekülve, de egyben megalapozva a jobboldali média támadásainak felületét – leszögezték, bár tevékenységüket politikamentesen végzi, azonban nem zárkóznak el oktatási kérdésekben a pártokkal való egyeztetésektől. Ez pedig az elég muníciót szolgáltat majd a további politikai harcokhoz.

Mert ahogy a hallgatói tiltakozások, úgy a politikai harcok sem értek véget. Természetesen nem is fognak, hiszen az egyeztetések során a szembenálló felek igyekeznek maguk mellé állítani a közvéleményt, ennek pedig csak egyik eleme a saját oldal érdemeinek és eredményeinek propagálása. Ennél talán hatásosabb, és az elmúlt pár évben hatékonyabban működő stratégia az, amikor az ellenfelet próbálják politikailag és morálisan ellehetetleníteni. Ennek alkalmazása esetén nem szükséges a vitákban szükséges érvek napokig tartó kigondolása, megalapozása és kifejtése, nem kellenek nagy tételben bonyolult és áttekinthetetlen statisztikák sem a baráti kutatócégektől, elég megbolygatni a közpénzfelhasználásokat, hallgatói és oktatói juttatásokat, kiterjeszteni a korrupciós gyanú árnyékát az egyetemi kiadásokra és már áll is a bál. Nagy Dávid HÖOK-elnök kilátásba helyezett hallgatói megmozdulásokat, de amennyiben tényleg fontolgatja, úgy neki is fel kell készülnie a következő sajtóhadjáratra.

Bár egyelőre a kormánypártokat úgy tűnik az intézmények gazdálkodása és vezetése jobban foglalkoztatja, mint a hallgatói érdekképviselet. Fő csapásirányuk a megszokott modell alapján a pazarló gazdálkodás, hiszen így egyszerre támadható az intézmény működése és annak vezetése is. Azt azért nem gondolom, hogy egy tisztességes elemző műsorban meg fogja állni a helyét a kétmilliós rektori fizetéseket előtérbe helyező támadás, de azért egy időre jó lesz ez is. Megkritizálják majd a 20-30 éve oktató-, magas tudományos fokozatokkal rendelkező intézményi vezetőket, hogy egy 10-20 milliárd forintos működési költséggel rendelkező intézményben hogy lehet bruttó kétmilliót felmarkolni aljas módon, illetve hogyan merik lecserélni a 27.000 hallgatóval és 10.000 munkavállalóval dolgozó intézmény 10 darabos, átlag 9 éves gépjárműállományát. A járművek felhasználásának céljairól, javítási költségeiről (márpedig egy 8-10 éves, régészeti feltárásokra földúton járó autónak vannak olyanok is), és az egyetemvezetők bértömegének szerkezetéről már csak a válaszadás lehetősége lesz adott az intézmények számára, így aztán ahogy a HÖOK-, úgy a Magyar Rektori Konferencia (MRK) is kommunikációs csapdába esik, és energiáit saját védelmére kell majd, hogy összpontosítsa.

Eközben egyes intézményi hallgatói érdekképviselők a HaHa akciót támadják - gyengítve az önszerveződő fiatalok társadalmi elfogadottságát - melyre válaszul a HaHá-sok persze viszonozzák a kedvességet saját médiafelületükön és rendezvényeiken. A Facebookon és a blogokon mostanra állandósultak a személyeskedésbe torkolló veszekedések. Az oktatók egy része szintén beszállt ebbe a meccsbe, „meghálálva” a hálózatosoknak azt, hogy kiállnak annak a felsőoktatási rendszernek a függetlenségéért, aminek ők a munkájukat és fizetésüket köszönhetik (egyelőre). És az egésznek a középpontjában ott kavarog a röghöz kötés, amelyet a felsőoktatás majd minden szereplője elítél, mégis egyre nagyobb elfogadottságot talál magának a közbeszédben. Pedig ahogy Klinghammer István felsőoktatási államtitkár mondta, mindez erkölcsi kérdés. Persze akkor erre inkább erkölcsi- és nem jogi választ kellene adni. Ezt pedig Fábri György, az ELTE rektorhelyettese, Klinghammer egykori kollégája mondta.

Kérdés tehát, hogy a támadások és belső harcok után lesz-e elég erkölcsi tartalékuk a szövetséges felsőoktatási szereplőnek ahhoz, hogy megvédjék álláspontjukat. Mert ha a széthúzás és egymás támadása jellemzi a jövőben is együttműködésüket, akkor valószínűleg nem. Pedig nagy szükségük lehet még egymásra, Klinghammer rektor úr szerint ugyanis nem a felsőoktatásban tervezett kormányzati intézkedésekkel (reformokkal) van a baj. Szerinte a jelenlegi kormányzati elképzelés tökéletesen megállja a helyét, csak nem szétkérdezni kell és problémákat generálni, hanem csinálni. Számomra ez picit hasonlít az autóipari munkához, ahol nem mindegy, hogy milyen segítségre van szüksége a megrendelőnek: az autó karosszériájának-, motorjának megtervezéséhez, vagy a csavarok meghúzásához. Klinghammer szavaiból az derül ki. hogy a reformok esetében nem azok tartalmának kidolgozásban számít a kerekasztal résztvevőire, hanem az elképzelések végrehajtásában. Magyarán szólva az MRK-nak és a HÖOK-nak a szakmunkás szerepét szánják, nem pedig a tervezőmérnökét. 

Mostanra sikerült több részre osztani a felsőoktatás diákságát. A hallgatók hivatalos érdekképviselete - a HÖOK mellett – 2006 óta megjelent a Hallgatói Hálózat, aktivizálta magát a Fidelitas (vagy aktivizálták őket) , és – félve a lemaradástól - a Jobbik is gründolt magának egy Magyar Tavasz Mozgalmat. Ők mindannyian borzasztóan aggódnak az oktatási rendszer jövőjéért, és ennek érdekében fel is veszik a kesztyűt bárki ellen, aki a minőségi felsőoktatás ellen támad. Az ellenséget fel is fedezték. Leginkább egymásban.

A pártok ifjúsági mozgalmaik teszik a dolgukat. Ők a pártjuk megrendelésére a kamera elé tolnak egy saját nevelésű egyetemistát, aki aztán jól megmondja a betanított szöveget. Neve alatt ott virít szervezetének neve, szófordulataiban visszaköszön a T. házban már megszokott kommunikációs stratégia. Nem is akarják és nem is vallják magukat függetlennek.

A Magyar Tavasz Mozgalom nevű mozgalom(?) már mást tészta. Az új ifjúsági szervezet(?) első megmozdulása rögtön a Hallgatói Hálózat ellen jött létre, ahol meg is találta a balliberális cselszövőket, akik a függetlenség álcája mögé bújva próbálják diktatúrába taszítani az egyetemi diákságot. Vicces. Vicces ez már csak azért is, mert a mozgalom/ifjúsági szervezet vezetője az a Stummer János, aki korábban az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzatának alelnöke volt, jelenleg ugyanezen kar egyik oktatója. Másodállásban pedig a Jobbik önkormányzati képviselője Budapest egyik kerületében. Az ő szájából a független szó tényleg új értelmet nyerhet! Egy élelmes és rosszindulatú ballib újságíró kénye-kedve szerint válogathat majd, hogy Stummer tevékenysége mögött a Jobbik politikáját, a radikális oktatók tiltakozását vagy a hallgatói önkormányzatok cselszövését vélje felfedezni.

Számomra az igazán megdöbbentő a hallgatói érdekképviseletek hozzáállása a HaHa teremfoglalásaihoz. A HÖOK ugyan tévés megnyilvánulásaiban kiállt – még ha nem is túl hevesen – a hálózatosok nyomásgyakorlása mellett, azonban a Facebook közösségi oldalon az eltés hökösök folyamatosan támadják a megmozdulások résztvevőit. Amit a legszomorúbbnak tartok, hogy bírálataikban időről időre felsejlenek a kormányzati propaganda gondolatai. Ezek a „hallgatói érdekképviselők” azokat a hallgatókat támadják (mert a HaHa tagjai többségében egyetemi hallgatók), akik védelmére megválasztották őket.

Országos szinten összeborulás, helyi szinten háború. Ennek a jelenségnek hosszú távon a hallgatók isszák meg a levét, efelől nincs kétség. Jelenleg azon mederben folyik a vita, amelybe a kormány szerette volna terelni. Sikerült megosztani a hallgatóság képviselőit, most pedig beindul a szokásos szalámizás. A sorrenden ugyan változtatni kellett, hiszen a Magyar Nemzet nevű újság hadjárata a hallgatói önkormányzatok vezetői ellen kudarcot vallott, de sebaj. Akkor először a HaHa, majd utána a HÖOK. Így még egyszerűbb is lesz, hiszen a HÖOK csak egy-kétszáz hallgatót takar, míg a HaHa ezreket tudott megmozgatni egy jól sikerült tüntetésen.

Tehát a Facebook-on riposztozó hökösök éppen a tömegbázisuktól készülnek megfosztani magukat. Én is részese (és szervezője) voltam nem egy tandíj-ellenes megmozdulásnak, ahol világosan kiderült, hogy a HÖOK érdekérvényesítő képessége (a mostani kormányzati segítséggel történő felfutás előtt) az elmúlt 15 évben szinte nullára csökkent. 2008-ban a népszavazáson 3 309 616 szavazat érkezett a tandíj ellen. Az azt megelőző diáktüntetések legnagyobbján is maximum 5-6000-en vettek részt az akkor még 350.000 fős egyetemi hallgatóságból, pedig az intézményi hallgatói érdekképviseletek buszokkal és vonatokkal, szervezetten szállították a tüntetőket. Arról már nem is beszélek, hogy semmit nem sikerült elérniük, a FIDESZ népszavazási kezdeményezése söpörte végül el Hiller István terveit.

A hökösöknek szembe kellene nézniük a ténnyel: hallgatók nélkül nem lehet érdekképviseletet csinálni. Az igazság az, hogy a HaHa decemberben többet elért, mint ők 3 év alatt, és a HaHa hozta a tömeget a HÖOK-kal közösen szervezett hallgatói megmozdulásokra, nem pedig a „legitim hallgatói érdekképviselet”. A kormányzat is bennük látja a legfőbb veszélyt, a jobboldali média totális támadást intézett ellenük az elmúlt napokban, hetekben. Tudják ők: ha kihúzzák a bázist az érdekvédelmi szervezetek mögül, akkor utána már a testületekkel is könnyebb lesz elbánni. Kipróbálták ezt már a MÁV-nál, az orvosoknál is.

Sajnos a hallgatói önkormányzatok egyes tagja sem tudják levetkőzni pártkötődéseiket, politikai irányultságukat. Számukra léteznek baloldali, jobboldali, liberális, radikális hallgatók. Ők ezt figyelik. Pedig inkább arra kellene figyelni, hogy (közösen) elérjék a közösen megfogalmazott célokat!

Klinghammer István államtitkár lesz. Azoknak a szemében, akik nem ismerik az ELTE korábbi rektorát, ez nem jelent különösebb meglepetést. Klinghammer gyakran nyilvánult meg az elmúlt három esztendő során a jobboldali médiumokban a felsőoktatást érintő különböző kérdések kapcsán. A neve alatt hol a „Magyar Rektori Konferencia volt elnöke”, hol az „ELTE volt rektora” szerepelt. Tagja több különböző jobboldali értelmiségi szerveződésnek, megválasztották az ELTE Gazdasági Tanácsának örökös tiszteletbeli elnökének is.

Klinghammer rengeteg befolyásos baráttal rendelkezik mind az akadémia szférában-, mind politikai körökben. Ennek az az oka, hogy soha nem lépett rá senkinek a tyúkszemére. Rektorként is mindig lavírozott, hogy egyszerre tudjon megfelelni a mindenkori kormányzati akaratnak, az egyetemi oktatók elvárásainak és a hallgatói érdekképviselet aktuális irányvonalának. Bár irányítása alatt is folyamatosan anyagi gondokkal küzdött „a magyar felsőoktatás zászlóshajója” (ahogy Klinghammer nevezte az ELTÉ-t), azonban gazdasági racionalizálásra soha nem került sor. Rektor úr félt az akadémia haragjától, és nem kívánta veszélyeztetni tudományos karrierje beteljesedését. Ha egy intézményvezető tanszékeket von össze, nyugdíjkorhatárt bőven túllépő, és egyébként sem túlzottan aktív oktatókat bocsát el, akkor bizony könnyen megütheti a bokáját. Minden tudományterületnek megvan a maga akadémia tagja, aki óvja és védi korábbi munkahelyét, vagy az éppen általa alapított tanszéket, szakot, szakcsoportot. Ezek a professzorok, akadémikusok nem nézik jó szemmel, ha valaki az életművüket kívánja beolvasztani egy másik szervezeti egységbe, esetleg jó barátjának/kollégájának/tanítványának/utódjának megszüntetik a tanszékvezetői pozícióját. Klinghammer sosem tett volna ilyet. Meg is választották a kollégák az MTA rendes tagjának.

A 2010-es kormányváltás után Rektor úr közéleti aktivitása látványosan megnőtt. A kormányzati ciklus elején nyilatkozott a felsőoktatás minőségi fejlesztéséről, a PPP programok hasztalanságáról és azok túlzott költségeiről, de beszélt arról is, hogy milyen érzés fradistának lenni. Kevésbé dicsőséges megnyilvánulásai közé tartozott azonban, hogy az utolsó percig védte Schmitt Pál védhetetlen plágium ügyét. Persze miért is ne védte volna, hisz akkoriban természettudományi végzettségű lánya – Orsolya – a köztársasági elnök közvetlen munkatársaként dolgozott annak hivatalában.  Természetesen a jobboldali sajtóorgánumok számára jól jött a családi összeköttetés. Klinghammer „hiteles” felsőoktatási szereplőként tudta, hogy melyik a helyes irány, tudta hogyan nyilatkozzon. Ezt az irányt egyébként akkor sem tévesztette el, amikor Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szociológia dolgozatára vetült a gyanú árnyéka. Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy a messzemenőkig támogatta a hallgatóság tandíjellenes kezdeményezésit is! No persze nem 2012-ben, hanem 2006-ban!

Látható tehát, hogy Rektor úr most odaért, ahová tartozott is. Ez talán így van rendjén, hisz jó katonaként mindig kiállt a jobboldal által meghatározott irányvonalak mellett, nevével kiszolgálta jelenlegi főnökeit és megszolgálta mostani előléptetését. Kérdés azonban, hogy meg tudja-e tartani kollégái és pályatársai elismerését, tiszteletét? Ahogy az látható ugyanis, Klinghammer adni szeret. Ennek köszönhetően van ott, ahol van. A kormány azonban éppen elvenni készül a felsőoktatástól, a költségek csökkentését (mert márpedig a felsőoktatásra fordított költségvetési támogatás jelentősen csökken) egyszerre érzi meg oktató, hallgató és egyetemvezető is. Ebben pedig nincs nagy rutinja a kinevezésre váró államtitkárnak. Ahogy nem rendelkezik tapasztalattal a kormányzati kommunikáció terén sem. Professzor úr, egy laza, jó humorú, ám enyhén paternalista ember, akinek száját néha meghökkentő poénok hagyják el. A bölcsészkaron terjed egy legenda, amely szerint a bölcsészújság egyik készítőjének a vele készült interjú után azt mondta: „ne haragudj, de most mennem kell egy ülésre, ugyanis ha elkések, akkor a többiek letépik a f@szom”. Gyakran alkalmazta jókedvűen (de soha nem szándékosan bántóan) a csendőr pertut, ezt azonban az őt ismerők többnyire megbocsátották neki.

Attól tartok azonban, hogy Klinghammer Istvánra az Orbán-kormány nem a jópofa, könnyed osztogató szerepét rótta. Márpedig másik gúnya nem áll jól Rektor úrnak, talán viselni sem igazán tud más ruhadarabokat.

 A választás lehetősége meg volt számára is, ő azonban így döntött. Lelke rajta.