Klinghammer István államtitkár lesz. Azoknak a szemében, akik nem ismerik az ELTE korábbi rektorát, ez nem jelent különösebb meglepetést. Klinghammer gyakran nyilvánult meg az elmúlt három esztendő során a jobboldali médiumokban a felsőoktatást érintő különböző kérdések kapcsán. A neve alatt hol a „Magyar Rektori Konferencia volt elnöke”, hol az „ELTE volt rektora” szerepelt. Tagja több különböző jobboldali értelmiségi szerveződésnek, megválasztották az ELTE Gazdasági Tanácsának örökös tiszteletbeli elnökének is.
Klinghammer rengeteg befolyásos baráttal rendelkezik mind az akadémia szférában-, mind politikai körökben. Ennek az az oka, hogy soha nem lépett rá senkinek a tyúkszemére. Rektorként is mindig lavírozott, hogy egyszerre tudjon megfelelni a mindenkori kormányzati akaratnak, az egyetemi oktatók elvárásainak és a hallgatói érdekképviselet aktuális irányvonalának. Bár irányítása alatt is folyamatosan anyagi gondokkal küzdött „a magyar felsőoktatás zászlóshajója” (ahogy Klinghammer nevezte az ELTÉ-t), azonban gazdasági racionalizálásra soha nem került sor. Rektor úr félt az akadémia haragjától, és nem kívánta veszélyeztetni tudományos karrierje beteljesedését. Ha egy intézményvezető tanszékeket von össze, nyugdíjkorhatárt bőven túllépő, és egyébként sem túlzottan aktív oktatókat bocsát el, akkor bizony könnyen megütheti a bokáját. Minden tudományterületnek megvan a maga akadémia tagja, aki óvja és védi korábbi munkahelyét, vagy az éppen általa alapított tanszéket, szakot, szakcsoportot. Ezek a professzorok, akadémikusok nem nézik jó szemmel, ha valaki az életművüket kívánja beolvasztani egy másik szervezeti egységbe, esetleg jó barátjának/kollégájának/tanítványának/utódjának megszüntetik a tanszékvezetői pozícióját. Klinghammer sosem tett volna ilyet. Meg is választották a kollégák az MTA rendes tagjának.
A 2010-es kormányváltás után Rektor úr közéleti aktivitása látványosan megnőtt. A kormányzati ciklus elején nyilatkozott a felsőoktatás minőségi fejlesztéséről, a PPP programok hasztalanságáról és azok túlzott költségeiről, de beszélt arról is, hogy milyen érzés fradistának lenni. Kevésbé dicsőséges megnyilvánulásai közé tartozott azonban, hogy az utolsó percig védte Schmitt Pál védhetetlen plágium ügyét. Persze miért is ne védte volna, hisz akkoriban természettudományi végzettségű lánya – Orsolya – a köztársasági elnök közvetlen munkatársaként dolgozott annak hivatalában. Természetesen a jobboldali sajtóorgánumok számára jól jött a családi összeköttetés. Klinghammer „hiteles” felsőoktatási szereplőként tudta, hogy melyik a helyes irány, tudta hogyan nyilatkozzon. Ezt az irányt egyébként akkor sem tévesztette el, amikor Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szociológia dolgozatára vetült a gyanú árnyéka. Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy a messzemenőkig támogatta a hallgatóság tandíjellenes kezdeményezésit is! No persze nem 2012-ben, hanem 2006-ban!
Látható tehát, hogy Rektor úr most odaért, ahová tartozott is. Ez talán így van rendjén, hisz jó katonaként mindig kiállt a jobboldal által meghatározott irányvonalak mellett, nevével kiszolgálta jelenlegi főnökeit és megszolgálta mostani előléptetését. Kérdés azonban, hogy meg tudja-e tartani kollégái és pályatársai elismerését, tiszteletét? Ahogy az látható ugyanis, Klinghammer adni szeret. Ennek köszönhetően van ott, ahol van. A kormány azonban éppen elvenni készül a felsőoktatástól, a költségek csökkentését (mert márpedig a felsőoktatásra fordított költségvetési támogatás jelentősen csökken) egyszerre érzi meg oktató, hallgató és egyetemvezető is. Ebben pedig nincs nagy rutinja a kinevezésre váró államtitkárnak. Ahogy nem rendelkezik tapasztalattal a kormányzati kommunikáció terén sem. Professzor úr, egy laza, jó humorú, ám enyhén paternalista ember, akinek száját néha meghökkentő poénok hagyják el. A bölcsészkaron terjed egy legenda, amely szerint a bölcsészújság egyik készítőjének a vele készült interjú után azt mondta: „ne haragudj, de most mennem kell egy ülésre, ugyanis ha elkések, akkor a többiek letépik a f@szom”. Gyakran alkalmazta jókedvűen (de soha nem szándékosan bántóan) a csendőr pertut, ezt azonban az őt ismerők többnyire megbocsátották neki.
Attól tartok azonban, hogy Klinghammer Istvánra az Orbán-kormány nem a jópofa, könnyed osztogató szerepét rótta. Márpedig másik gúnya nem áll jól Rektor úrnak, talán viselni sem igazán tud más ruhadarabokat.
A választás lehetősége meg volt számára is, ő azonban így döntött. Lelke rajta.
