HTML

Hallgatói érdek

Olyan sok vélemény, álláspont mutatkozik be a felsőoktatási kérdések kapcsán, hogy én sem bírtam tovább a hallgatást. Egy egykori ELTE hallgató gondolatai a felsőoktatás és az ELTE problémáiról, hallgatói érdekekről, oktatókról, hallgatókról, közalkalmazottakról és a vonatkozó jogszabályokról.

Friss topikok

HaHá-val vagy HaHa nélkül?

2013.02.14. 09:56 Picifrici

Mostanra sikerült több részre osztani a felsőoktatás diákságát. A hallgatók hivatalos érdekképviselete - a HÖOK mellett – 2006 óta megjelent a Hallgatói Hálózat, aktivizálta magát a Fidelitas (vagy aktivizálták őket) , és – félve a lemaradástól - a Jobbik is gründolt magának egy Magyar Tavasz Mozgalmat. Ők mindannyian borzasztóan aggódnak az oktatási rendszer jövőjéért, és ennek érdekében fel is veszik a kesztyűt bárki ellen, aki a minőségi felsőoktatás ellen támad. Az ellenséget fel is fedezték. Leginkább egymásban.

A pártok ifjúsági mozgalmaik teszik a dolgukat. Ők a pártjuk megrendelésére a kamera elé tolnak egy saját nevelésű egyetemistát, aki aztán jól megmondja a betanított szöveget. Neve alatt ott virít szervezetének neve, szófordulataiban visszaköszön a T. házban már megszokott kommunikációs stratégia. Nem is akarják és nem is vallják magukat függetlennek.

A Magyar Tavasz Mozgalom nevű mozgalom(?) már mást tészta. Az új ifjúsági szervezet(?) első megmozdulása rögtön a Hallgatói Hálózat ellen jött létre, ahol meg is találta a balliberális cselszövőket, akik a függetlenség álcája mögé bújva próbálják diktatúrába taszítani az egyetemi diákságot. Vicces. Vicces ez már csak azért is, mert a mozgalom/ifjúsági szervezet vezetője az a Stummer János, aki korábban az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzatának alelnöke volt, jelenleg ugyanezen kar egyik oktatója. Másodállásban pedig a Jobbik önkormányzati képviselője Budapest egyik kerületében. Az ő szájából a független szó tényleg új értelmet nyerhet! Egy élelmes és rosszindulatú ballib újságíró kénye-kedve szerint válogathat majd, hogy Stummer tevékenysége mögött a Jobbik politikáját, a radikális oktatók tiltakozását vagy a hallgatói önkormányzatok cselszövését vélje felfedezni.

Számomra az igazán megdöbbentő a hallgatói érdekképviseletek hozzáállása a HaHa teremfoglalásaihoz. A HÖOK ugyan tévés megnyilvánulásaiban kiállt – még ha nem is túl hevesen – a hálózatosok nyomásgyakorlása mellett, azonban a Facebook közösségi oldalon az eltés hökösök folyamatosan támadják a megmozdulások résztvevőit. Amit a legszomorúbbnak tartok, hogy bírálataikban időről időre felsejlenek a kormányzati propaganda gondolatai. Ezek a „hallgatói érdekképviselők” azokat a hallgatókat támadják (mert a HaHa tagjai többségében egyetemi hallgatók), akik védelmére megválasztották őket.

Országos szinten összeborulás, helyi szinten háború. Ennek a jelenségnek hosszú távon a hallgatók isszák meg a levét, efelől nincs kétség. Jelenleg azon mederben folyik a vita, amelybe a kormány szerette volna terelni. Sikerült megosztani a hallgatóság képviselőit, most pedig beindul a szokásos szalámizás. A sorrenden ugyan változtatni kellett, hiszen a Magyar Nemzet nevű újság hadjárata a hallgatói önkormányzatok vezetői ellen kudarcot vallott, de sebaj. Akkor először a HaHa, majd utána a HÖOK. Így még egyszerűbb is lesz, hiszen a HÖOK csak egy-kétszáz hallgatót takar, míg a HaHa ezreket tudott megmozgatni egy jól sikerült tüntetésen.

Tehát a Facebook-on riposztozó hökösök éppen a tömegbázisuktól készülnek megfosztani magukat. Én is részese (és szervezője) voltam nem egy tandíj-ellenes megmozdulásnak, ahol világosan kiderült, hogy a HÖOK érdekérvényesítő képessége (a mostani kormányzati segítséggel történő felfutás előtt) az elmúlt 15 évben szinte nullára csökkent. 2008-ban a népszavazáson 3 309 616 szavazat érkezett a tandíj ellen. Az azt megelőző diáktüntetések legnagyobbján is maximum 5-6000-en vettek részt az akkor még 350.000 fős egyetemi hallgatóságból, pedig az intézményi hallgatói érdekképviseletek buszokkal és vonatokkal, szervezetten szállították a tüntetőket. Arról már nem is beszélek, hogy semmit nem sikerült elérniük, a FIDESZ népszavazási kezdeményezése söpörte végül el Hiller István terveit.

A hökösöknek szembe kellene nézniük a ténnyel: hallgatók nélkül nem lehet érdekképviseletet csinálni. Az igazság az, hogy a HaHa decemberben többet elért, mint ők 3 év alatt, és a HaHa hozta a tömeget a HÖOK-kal közösen szervezett hallgatói megmozdulásokra, nem pedig a „legitim hallgatói érdekképviselet”. A kormányzat is bennük látja a legfőbb veszélyt, a jobboldali média totális támadást intézett ellenük az elmúlt napokban, hetekben. Tudják ők: ha kihúzzák a bázist az érdekvédelmi szervezetek mögül, akkor utána már a testületekkel is könnyebb lesz elbánni. Kipróbálták ezt már a MÁV-nál, az orvosoknál is.

Sajnos a hallgatói önkormányzatok egyes tagja sem tudják levetkőzni pártkötődéseiket, politikai irányultságukat. Számukra léteznek baloldali, jobboldali, liberális, radikális hallgatók. Ők ezt figyelik. Pedig inkább arra kellene figyelni, hogy (közösen) elérjék a közösen megfogalmazott célokat!

52 komment · 2 trackback

Címkék: Jobbik HÖOK Hallgató Hálózat ELTE BTK HÖK Magyar Tavasz Mozgalom Stummer János

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatoierdek.blog.hu/api/trackback/id/tr405079872

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: HaHá-val vagy HaHa nélkül? 2013.02.15. 12:39:01

Mostanra sikerült több részre osztani a felsőoktatás diákságát.

Trackback: A '13-as Deákforradalom 2013.02.15. 00:21:30

Fotográfiasorozat az oktatásügyi rebellióról. A mozgóképet nagy méretben méltóztassék megtekinteni.              

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NIL7 2013.02.14. 22:52:20

Nemdebár ... a diák izék is pont olyanok mint az átlagmagyar, egymást ölik. Jól is van ez így, azt kapják amit érdemelnek.

Netuddki. 2013.02.14. 23:13:36

@NIL7: Örülj csak B+, mint majom a farkának...

HomicideWatch (törölt) 2013.02.14. 23:15:39

1000 diák nem sok, mondhatni kevés. Több pénzt kell kérni s baloldaltól, ha haladni akarnak.

HomicideWatch (törölt) 2013.02.14. 23:19:05

Az a baj a HaHa-val, hogy hiteltelen, a többi szervezet legalább nem hazudja magát függetlennek. Megszoktuk a sunyi módszereket az ilyen "függetlenektől", mint a HaHa. Ez nem HaHa... Hanem hahaha...

Mohamed 2013.02.14. 23:46:16

Na neee
Ne csináljunk már úgy mintha ha HaHa mögött komoly társadalmi vagy hallgatói bázis lenne.
Mikor a jobbik legtöbb felmérés szerint is magasan vezet az egyetemisták körében.
És érdekes az is hogy mióta a HÖOK nem hívja utcára az embereket igencsak megcsappant a diáktüntetők létszáma mert egyszerűen nem vagyunk kíváncsiak a HaHásokra
nálunk is látják egyre inkább azt ,hogy a HaHa csak azt nem bírja megemészteni ,hogy a HÖOK konstruktív módon szakmaiságot is a dologba hozva megtudtak egyezni a kormánnyal a HaHának meg csak maradt az olyan rendezvényeken való rikácsolás (és gyermeteg kamera elé ugrándozás)amelyre meg se hívták őket ,aztán még csodálkoznak a drágáim hogy seki sem veszi komolyan őket mikor le minisztetelnöközi az államtitkárt.
De ugye a rendezvény svédasztalának a kizabálásához már volt gyomruk a drágáimnak már jóvolt a gonosz népelnyomó kormány rendezvénye által biztosított étel.

prin Table 2013.02.15. 00:02:02

"A hökösöknek szembe kellene nézniük a ténnyel: hallgatók nélkül nem lehet érdekképviseletet csinálni."

Ez vicces tekintve, hogy a HaHa, nemhogy a hallgatók nélkül, hanem egyenesen a hallgatók ELLEN képzeli el az "érdekképviseletet".

Gondoljunk csak erre és más számos esetre:

jobbegyenes.blog.hu/2013/02/12/bazisdiktatura_avagy_cicero_sztalinka_es_a_haha

"A Haha úgy döntött bekeményít, és Sztálinka ultimátumot adott: hagyjuk el a termet, és nem érdekli a jelenlévők mit akarnak, mert az lesz, amit ő mond. Az ellenálló „kormánybérencek" közül valaki felvetette, hogy szavazzák meg a kérdést a teremben ülők, elvégre ezt a HAHA elismeri legitim véleménynyilvánításként, de valahogy a bázisdemokrácia apostolai nem voltak vevők az ötletre."

Ez a stílus pontosan a HaHa maga.

A más véleményen lévő hallgatók leszarása, agresszív, támadó magatartás velük szemben. A hallgatók ELLEN történő cselekvés.

besztercei 2013.02.15. 00:04:23

A HÖOK-kal ott kezdődnek a bajok, hogy a HÖK-ről sok hallgatónak nincs jó véleménye: a mi évfolyamunkon pl. a legsunyibb görény volt először a HÖK-ös, mert mindenki más a lényegi munkával foglalkozott volna, csak ő volt ilyen téren karrierista :P. Utána leváltottuk de csak azért, hogy a képviselőség után járó pénzt legalább olyan kapja, aki tesz is valamit az évfolyamért. A legtevékenyebb lány elvállalta, de nagyon utálta a "megvitatjuk a nagy semmit" részét.
A fő HÖK-ös volt, hogy a kari tanácsban a diákok érdeke ellen szavazott, utána meg mentegetőzhetett, hogy miért van az, hogy a tanárok többsége képes volt engedni, ő mégis ellenünk szavazott. Miért szeresse az egyszerű hallgatókat, ha ők sem szeretik.

Pézsma · http://pezsma.blog.hu 2013.02.15. 00:05:46

A HÖOK semmit nem ért el. Illetve nem, a semminél azért valamivel kevesebbet: konkrétan rosszabb lett a helzet a röghöz kötés és egyetemi autonómia alaptörvénybe írásával. A HÖOK érdekérvényesítő képessége jelenleg nulla. Ez a rezsim nem tárgyal, maximum kivégez. Ezt lehet felismerni és összefogni a közös célért, vagy nem felismerni és hagyni, hogy kivéreztessék a felsőoktatás. Csak ennyi a tét, nem több.

HomicideWatch (törölt) 2013.02.15. 00:13:28

@Pézsma:
Miért? A bohóc HaHa mit értem el? Cirkuszi majmok...

Pézsma · http://pezsma.blog.hu 2013.02.15. 00:18:27

@HomicideWatch: Annyit, hogy egyáltalán még téma az, hogy mi lesz a felsőoktatással. Mellékkörülményként pedig a jelenlegi kormány felvonultatta a problémamegoldási és konfliktuskezelési repertoárját, ami egyszerre rendkívül tanulságos és végtelenül siralmas.

HomicideWatch (törölt) 2013.02.15. 00:40:51

@Pézsma:
És azt is elérte, hogy csak baloldali diákok tüntethetnek, mert a többiek nem elég demokraták... Szánalmas.

hülye barom 2013.02.15. 00:43:20

Visszaemlékezvén, nem ismerek elvetemültebb politikus- és más hivatásos közpénzlenyúló-képző szervezetet, mint a mindenkori HÖK, vagy HÖOK, bármelyik intézményben. Feltehetően némelyik HaHás arcát is lesz szerencsénk látni még rossz értelemben érettebb, komoly közéleti emberként a képernyőn vagy monitoron, de ők mint szervezet egyelőre még kevésbé ellenszenvesek.

HomicideWatch (törölt) 2013.02.15. 00:44:39

@Pézsma:
Kb. Mindenkinek elege van ezekből az álszent "függetlenekből". Mind az 500-ból. Már a többi diák sem áll ki mellettük. Ezek nem diákok, nem az oktatásért tüntetnek, ezek csak simán baloldaliak, ezért zavarják el a többi diákot. Ezek már csak politizálnak, de erre nem az egyetem a megfelelő hely.

HomicideWatch (törölt) 2013.02.15. 00:45:41

@hülye barom:
Egy kutya az összes. Ez a HaHa viccszervezet is.

Pézsma · http://pezsma.blog.hu 2013.02.15. 00:52:00

@HomicideWatch: Szerintem ez szimplán tévedés. Épp azért nem engedik rájuk szállni a pártokat (sem balosokat, sem jobbosokat, pedig mindkettő megpróbálta), hogy ne lehessen ilyen könnyen elterelni a kérdést a valódi problémáról. Ami a felsőoktatás helyzete.

Elég megnézni, hogy a kormány mekkora erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy pont ilyen politikai síkra próbálja terelni a kérdést, miközben nagy ívben kerüli a szakmai kérdéseket, mivel mindannyiszor kiderül, hogy azokban döbbentesen inkompetens.

A kormány egyszerűen nem akar érdemben tárgyalni a felsőoktatásról. És ez az óriási probléma. A poltikai boszorkányüldözéstől ugyanis nem lesz életképes felsőoktatás. Sem most, sem máskor. És itt ez a lényegi kérdés.

kanálwarrior 2013.02.15. 00:59:38

@HomicideWatch: Van egy rossz hírem: szinte minden diák támogatja a HaHá-t. Csak a diák nagyon kiszolgáltatott állatfajta, emiatt nem tudnak/mernek egyszerre sokan megmozdulni. De h a kormány tovább folytatja áldatlan tevékenységét, akkora tömegek mennek majd utcára amekkorát még nem láttál.

hülye barom 2013.02.15. 01:12:08

@HomicideWatch: a fent is látható trackback találóan foglalja össze a hozzáállásomat a témához. cifrakaloda.blog.hu/2013/02/14/a_13-as_deakforradalom
Egyelőre ugye politikusnak is kell lennie valakinek, és sokféleképpen lehet megromlani. Ha demagóg párhuzamot vonnék, és vonok, akkor a HÖOK a egykori KISZ, a HaHa meg az egykori Fidesz. Persze ez meglehetősen elrémisztően hangzik most így hirtelen nekem is, hülye baromnak.

HaCS 2013.02.15. 01:26:31

@kanálwarrior:

Nem akarlak elkeseríteni, de ebben az országban a diákság számít a legkevésbé kiszolgáltatottnak.
Egyébként én szurkolnék a diákoknak, ha közösen kiállnának a jogaikért, de ahhoz azt kellene látnom, hogy tényleg összefogás, és közös célok vannak legalább alapvető szinten.
Ha a diákságnak nincs közös álláspontja, nem fog mögéjük állni senki, mert még csak nincs is mit támogatni.
Magyarán amíg nem szednek össze tényleg 4-5000 embert (minimum) addig csak nevetség tárgyává teszik magukat.

50 fős egyetem, 200 fős hídfoglalás. Ez csak ellenszenvet kelt másokban.

hülye barom 2013.02.15. 01:45:51

@kanálwarrior: a igazán kiszolgáltatott állatfajta jelenleg épp nem a diák, hanem a tanár, aki a nagy kaotikus reform közepette, amikor épp könnyen elbocsátható bárki, félti az állását, ezért ha van is véleménye, leginkább hallgat, és teszi a dolgát.

HomicideWatch (törölt) 2013.02.15. 03:23:15

@hülye barom:
Akkor ne az legyen a szöveg, hogy a hallgatói szerződésért teszik, vagy hogy a többi diákért. Saját kis önző érdekből, a baloldaliak által kötélen rángatott wannabe politikusok, akiket még a többi diákok is liver maguk közül. Szánalmas

Tandoori Artemisz 2013.02.15. 03:54:03

Hát ez nagyszerű cikk..... havonta le kell hoznotok egy ilyet? A pofámba hazudsz konkrétan de le is szarod. A HÖOK-nak kézzel fogható eredményei voltak az elmúlt években CSAK és ismétlem CSAK ők értek el bármit is ezzel, vagy az előző kormánnyal szemben. Bár kétségtelen tény,hogy ezt rosszul kommunikálják. A hahás bohócok szeretnék ha a hökök politikai alapon szerveződnének, csakhogy ebbe senki nem fog belemenni. Csak az eltére majdnem 27 ezer beiratkozott hallgató jár, ki gondolja azt hogy 150 hülyegyerek bármilyen szinten is "A hallgatók"nak nevezhető? Vagy a kurva nagy demokráciátok arról, szól hogy amit egy kissebbség el dönt az lesz? A sajtó, ennyitek van és kész, a hallgatók utálnak titeket mint a szart, zavartok, mosdatlanok vagytok retorikailag analfabéták, két értelmes mondatot nem tudnak összerakni a szószólók, és abba is beleremeg a hangjuk. Hát egy bődületes vicc az egész és, hogy ezzel a függetlenek dologgal, meg folyamatosan az emberek arcába hazudtok, és teljesen hülyének néztek azt meg nem is értem, azt hiszitek mindenki vak és süket? Ó és érdekességként a mai szeánsz fellépői
Karácsony Gergely (PM)
Kunhalmi Ágnes (MSzP)
Magyar Bálint (SzPE)
Osztolykán Ágnes (LMP)
Szabó Zoltán (DK)
dr. Tordai Csaba (Együtt2014)
(a függetlenség jegyében persze :) )

Tandoori Artemisz 2013.02.15. 04:03:56

Ó és tényleg a höok (az index számai szerint is :) ) 10 ezer fős alkotmány utcai tüntetésével mi van? vagy az annyira jó volt hgoy meg se történt? Ha már a ki mennyi embert mozgat megnél tartunk...szánalmas....

bkkzol 2013.02.15. 04:11:42

Szépen uzzanak a padba tanulni vagy kérjék át magukat egy német, svájci... ingyenes egyetemre ( ugy is ott kívánnak majd dolgozni). Azt meg ideje megszokni, hogy valaki elszámoltatja a közpenzeket az egyetemeken is.

zajos1 2013.02.15. 06:36:40

@Pézsma: Ha-ha-ha, b+ tudod kiáll mögöttük, ugyan az aki Bajnai mögött S.gy. és azt tudod-e hogy együttműködési szerződést kötöttek?mno.hu/belfold/haha-soros-a-hatterbol-iranyit-bajnai-a-beszelgetotars-1137986

www.youtube.com/watch?v=dFag5011IaM tökéletes...

malátabáró 2013.02.15. 06:55:14

@Pézsma: linkeld már be ezeket a paragrafusokat, mert nem találom.

Amúgy nem kell parlamenti összeesküvést keresni mindenhol: a HaHa támogatója az Oktatói Hálózat (egyetemi rádiót, rendezvényeket, sajtót biztosít nekik). Az OHA tagjai pedig zömében szabadbölcsész és szociológus oktatók. Ja, hogy a keretszámok őket vágták volna meg legjobban? (Jogért értem ha apu kifizet 2kilót, nade kommért?) Lebeg a pallos a fejük felett? Igen. És kinek kell ma egy utcára került balos filozófus?

Ennyi, kenyérről van szó médiabarát tálalásban.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.15. 07:23:27

Talán nem ártana a HaHá-soknak egy picifrici-vel többen lenniük két tucatnál és akkor erről a a már úgy kissé szerencsésebb algebrai tényről nem kéne elterelni a figyelmet a tocskolczkay[avagy focihuligán] szerű bérprovókkal

Frick László Emlékzenekar 2013.02.15. 07:27:53

Hát nem tudom, aki nem érzi a HaHások politikaihovatartozásának a bűzét szénhidrogénláncolat pontossággal, az lehet, hogy még azt is elhiszi, hogy a Voice-ba spontán gyalogoltak be a versenyzők . Az ilyen naív néniknek meg bácsiknak találták ki a gagyitévék a Jóban Rosszban sorozatot meg a Barátok közt -öt.

Pézsma · http://pezsma.blog.hu 2013.02.15. 07:27:57

@zajos1: Jézus, te minden hülyeséget készpénznek veszel? Azt tudtad például, hogy a cion bölcsei a világ elpusztítására törnek?

WhyCantITouchIt? 2013.02.15. 07:53:55

Bázisdemokrácia!!!!!!!!!!!

reálisan 2013.02.15. 07:56:26

Én műszaki egyetemet végeztem 1969-ben. Társadalmi ösztöndíjam volt, a tanulmányi eredményemtől függően kaptam havonta 300-500 Ft közötti összeget. Ez akkor egy munkás havi bérének 1/3-a volt. A gyár, akivel leszerződtem 5 évig fizette a pénzt és a diploma megszerzése után 5 évig ott kellett dolgoznom, vagy ha el akartam volna menni időarányosan vissza kellett volna fizetni a ösztöndíj összegét.
Egész életemben keményen dolgoztam, de az első 5 év a gyárban különösen nehéz volt. De ott maradtam végig, mert nem tudtam volna visszafizetni a pénzt.
Én teljesen reálisnak tartom, hogy a kormány nem akar diplomásokat tanítani gazdag országok számára. A tudás érték, ezt egész életemben éreztem és részesültem ennek értékéből

Szerintem provokátorok a HaHa-sok. Mind a huszan.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.15. 07:56:49

@zajos1: Le kéne már szokni erről a sorosgyörgyözésről. Bajcsányék egy teljesen új vonal, a netokratív spekulalisták, akiktől az effélék, mint ez a vén klasszikus zsivány rettegnek.
Efféle céllal hülyítéseket a jóoldal is gyárt.. ez afféle Mosó masa Mosodája, a szezont a fazonnal összefogják és akkor idegen elemek ismerős színt kapnak, könnyebb a sok hülyével megetetni.

De van ám szétmosás is, amikor meg pl igyekeznek pártszinezetet lefakítani, hátha nem látszik.
Ahogy elnézem a Bajnait nyaló-felszopó origo riport képeit, az Együtt, ami a Bajcsány Párt lesz, szine a kékítőfehér lesz.

Vagy hülyítőkék.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.15. 07:59:28

@reálisan: 48-an is voltak a HaHás vonulók, én számoltam. Ők ártatlanok. A provók a "focihuligánok" voltak. Tocskolczkayt meg nem kell bemutatni, ugye, ő mindig a legjobbkor érkezik.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.15. 08:05:06

@Pézsma: De az úgy jó volt a felsőoktatással, hogy jogivégzettséggel -hacsaknem apu-anyi egy ügyvédi munkaközösség is volt- nem állástalan lesz az ember, hanem szabad neki egy felsőfokú OKJ-st kitúrván postán meg földhivatalban sorbanállós bojtár-bojtár-bojtárjelölt lenni .. meg fénymásolhat a doktorúrnak. Meg ami MOST van a felsőoktatással az az elmúlt kétésfél évben LETT.
Aki diplomásMOST tántorog ki, az a MOST miatt szerzett olyan diplomát, amivel mit is kezd Angliában? Mert ott "büfésnek" éppen 2 mmillió Afrikai tavasz elől menekülő tülekszik, akinek nem kell ágy az albérletbe, mert a padlóra kucorogva szokott aludni és nem kell zuhanyzó, mert egy bádogbögre vízből is teljesmosdik és kihúűzza egy hónapig egygatyában és húszan egyalbérletben. és egyik mellékeresetük a kis hülye kelet-európai kaladvágyógyerekek szívatásából [szopatásából] származik

WhyCantITouchIt? 2013.02.15. 08:10:05

A HAHA érdemeit nem lehet elvitatni abban, hogy sikerült a kormányt meghátrálásra kényszeríteni, azért erre az utóbbi 3 évben nem igen volt példa.
Viszont mára már a srácok kicsit el vannak szállva és nem tudnak betelni önmaguk tökéletességével.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.15. 08:13:03

A Jobbik Magyar Tavaszától az amcsik "jólsikerült" Arab Tavasz -a "fényében egyszerűen: be kell szarni. Magyar Tavasz = a maradékmagyar is külföldre fog menekülni, aki meg marad egymásbelét ontja? Kurvajó!

zajos1 2013.02.15. 08:15:30

@Pézsma: Ez tény, hisz Bajnai találkozott is velük, és valóban Soros pénzeli az amerikai tanácsadóikat, ugyan az alapítvány, ami a haza és haladás nevű förmedvényt is. ennyi...

Frick László Emlékzenekar 2013.02.15. 08:18:09

Az a szerencsétek, de a professzoroknak meg egyetemi góréknak is!! hogy a jobberek akkora balfaszok, hogy még egyiknek se jutott eszébe megkérni egy-egy hallgatót, hogy copyzzák már ki az egyetemükön a felvehető tárgyak jegyzékét:
Napi HAHOTA magazuint lehetne egyes tanárok cuccaiból összeállítani.
Példa: Felvehető tárgy 15 elóadás: Dr Agy Elek Összes Műveinek Jegyzéke

ebben a tempóban "zajlik az előadás"
"1983. május 25 Élet és Tudomány társzerző 42. oldal ötödik bekedés második és harmadik mondata és 127-ik ábra"
"1983. június 7. Rudé Pravo : Jiri Mrwlsky dolgozatában utal munkásságom egyik korai monetumára, éspedig [oldal, bekezdés stb]"

Félelmetesen röhögtetős lenne, ha az index power ereje egy effélét nyomatna ennyire :D

Frick László Emlékzenekar 2013.02.15. 08:23:20

@zajos1: Senki nem tartotta ott a szerelőlámpát, amikor Soros entert ütött a tabletjén az utalásra. tehát innentől kezdve mi a tény. Én csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy ez már nem működik a Soros-sal való maszatolás és kenyegetés, ez a lufi elszállt. A csendesamerikaiak az nem Soros. Pénzelnek az amerikaiak tényleg, de ha bekverik a balfasz és ostoba kommunikációs balfasz és kontár jobberek Sorost... nyilván azza a céllal, ahpogy a jóoldaliak a nácizással meg komcsizássl meg a kádárosozással szoktak... csak éppen nem a céljukat érik el, hanem ellenkezően.
Szarik már Soros itt mindenre. A Soros féle régi elavult tőzsdeguruk most arra koncentrálnak, hogy a még az analóg telefonrendszerek korában kidolgozott tőzsedei szabályokat a netoratív újspekulánsokra hogyan lehetne kiterjeszteni.

Tény az: Sorossal maszatolni önellenható ostobaság. Ennél még van lennebb és mégostobább: zsidózni. De még annál is van lejjebb: Benyalni a Jobbik Gömböce zaftjába!

2013.02.15. 08:27:34

A HaHa simán versenybe szállhat a leggyorsabban lebukó balliberális szervezet címért. Az internetes információáramlás korában elég nehéz pár napnál tovább függetlenséget hazudni.

hCsaba61 2013.02.15. 08:31:53

@reálisan: Én is dinoszaurusz vagyok - abban az értelemben, miszerint a diplomámat a rendszerváltás előtt szereztem. DE! Társadalmi ösztöndíjról beszélsz, meg gyárról, akivel leszerződtél. Egyetemi tanulmányaid megkezdése előtt. Kérdezz meg akárhány egyetemistát: amennyiben van olyan intézmény, amely tanulmányi szerződést köt vele, finanszírozza tanulmányait, ugyanakkor vállalja, hogy legalább 5 évig alkalmazza, azt a szerződést a nevezett fiatal aláírja és eszébe sem jut röghöz kötésről siránkozni, hiszen ez az aktus egy vállalható életpálya kezdete. Nem érzed a nüansznyi különbséget? Meg aztán a kedvenc vesszőparipám.
Szerintem egy 18 éves leendő egyetemi hallgató szülei az általuk befizetett adókból, illetékekből, ÁFÁ-ból és ezer egyéb sarcból nagyságrendileg többet fizettek be az államkasszába, mint amennyibe csemetéjük taníttatása kerül. Kvázi mi mindannyian előre befizetjük gyermekeink taníttatásának költségeit. Nem az állam, én teremtem elő a kölyköm tandíját.

3dom'f'speech 2013.02.15. 08:55:08

a válasz: HaHa nélkül!

Lord Viktor 2013.02.15. 08:58:07

A HaHa balliberális balfaszok csődülete. Nem véletlenül a a bölcsészkart támadták be, nyilván sokan odajárnak plusz ott vannak többen az olyan agylövöttek, akik csatlakoznak hozzájuk. Teszem azt egy mérnöki vagy informatikai karra tették volna be a lábukat, a hallgatók az oktatókkal és a biztonságiakkal közösen tették volna ki őket a hóra. A HOÖK pedig többet ért el: megegyeztek normális keretszámokról, mindenhol lesz állami hely, még a büfészakokon is.

A hallgatói szerződést pedig én támogatom, pedig nem vagyok se kormánypárti, se fideszes. Magyarország talán soha nem fog a Nyugathoz tartozni bérek tekintetében, vagy ha igen, az nem most lesz. Ezt el kell fogadni, és ezt a problémát nem lehet egyik napról a másikra megoldani. A schengeni övezethez való csatlakozás óta azonban semmi nem gátol meg valakit, hogy külföldre menjen, így nyilván sokan teszik ezt, hisz ki ne akarna több pénzt keresni. Azonban az állam pénzén megszerzett diplomával ha kimész külföldre, az az államnak miért jó? A hazádnak okozol ezzel kárt vele, ergo hazaáruló leszel. A szerződés pedig csak arról szól, hogy a képzési időd kétszeresét kell 20 éven belül ledolgoznod itthon. Szóval ha te 2x annyi bérért elmész külföldre dolgozni, akkor:
1. Lesz munkatapasztalatod, ami itthon sokat ér,
2. Meg tudod szedni magad, hogy itthon ne legyen gond az esetleg alacsonyabb fizetés,
3. Esetleg keresel annyit, hogy lazán vissza tudod fizetni a taníttatásod költségeit.

Egyébként nyilván megértem, hogy ez sokaknak nem tetszik, mert korlátozás, az eddigiekhez képest szigorítás, és a fene nagy demokráciában, ezt az emberek nem szokták meg. De el kell fogadni, hogy semmi sincs ingyen. Ha te tanulni akarsz, hogy aztán külföldön dolgozhass, akkor fizesd ki, vagy tanulj is külföldön. Ennyi.

@hCsaba61: Ez olyan ostoba duma, mint a nyugdíjasoké, hogy ők a munkájuk alatt befizetett adójárulékot kapják vissza, nyugdíjként. Nem. Az aktívak nyugdíjjáruléka mindig is arra volt való, hogy a nyugdíjakat fizessék belőle. Természetesen a nyugdíj megállapításakor ez a fő mérce, hogy mennyit adóztál, de az elsődleges funkciója akkor is az, hogy a nyugdíjakat fedezzék belőle, amennyire csak lehet. A te eseted ugyanez. Amit adót befizetsz, annak bőven semmi köze a kölyköd taníttatásához.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.15. 09:06:36

ezért lett a Fidesz az ami, és ezért tud nyerni 2014ben is.

Még azokat is képes megosztani, meg szalámizni akik tudják, hogy ez a célja, és akik mindent megtesznek ez ellen. :S

68nyara 2013.02.15. 09:09:55

@hCsaba61: És csak a taníttatásra fizetsz adót? Nem pont az a baj ma Magyarországon, hogy kevés a befizetett adónk? Mert azt is mondhatnád, hogy a befizetett adómból legyen eü, rendőrség, ügyészség, bíróság, katonaság, utak, hivatalok (ide értve az olyanokat, mint önkormányzatok, adó és vámhivatal, nemzeti park, stb.), vízügy - hogy ne arra ébredj, hogy a nyakadig ér a víz, vagy éppen, hoyg nincs víz -, katasztrófa védelem, tűzoltóság, könyvtárak, oktatás a bölcsödétől az egyetemig...és még lehetne sorolni. Erre mindre mondhatnád azt, hogy de én az adóimból megfizettem már rég. Nem, nem fieztted meg, erről szól a 80%-os eladósodottság. Ez a következménye annak a gondolkodásnak ami az elmúlt több mint 60 évben kialakult és tartja magát a mai napig. A nekem jár mentalitásnak.

Hogy az "állam" mennyit szór el rossz célokra, hoyg mennyit visz el a korrupció? Sokat, nagyon sokat, de ha egyáltalán nem lennének, akkor sem jutna ezekre mind ilyen befizetések mellett.Amúgy a korrupció, az állami pénzszórás is pont ugyan annak a 60 évnek a terméke, ugyan az a gondolkodás eredményezte. Amikor a TSZ-ből Marinéni hazavitte "azt a kis vetőmagot", amikor a cégtől elvitték a cuccokat, kicsiben haza - a ceruzától a csaptelepen át a vasúti talpfáig mindent vittek és visznek - az ugyan ez a mentalitás. A képviselő azért viszi a pénzt, mert fel sem merül benne, hogy az lopás, ahogy az átlagemberben sem merül fel ugyan ez.

Na ahhoz, hogy ez változzon kell még úgy 200 év. Amennyiben lassan kialakul valamiféle morál és jogérzék az emberekben. A demokrácia nem egyenlő a kommunizmussal. Persez mindkettő azt mondja, hogy a hatalom a népé, csak a másodiknak az eredménye a fent leírt társadalom. A demokrácia meg egy nehéz dolog, ott vannak jogok és kötelezettségek az állam, a társadalom és az egyén felé és felöl. Ha csak jogokat akarok, akkor eljutunk a kommunizmushoz.

Teng-Hsziao Gerzson 2013.02.15. 09:19:54

Hányok az itt kommentelők többségétől. Én személyesen láttam mind a HÖK-öt múködni, mind a Hahát és a támogatóit. Beszéltem rengeteg egyetemistával. Nyilván nem lehet reprezentatív kutatás, de a trendek világosak:
- A HÖK-ösökről mindenki tudja, hogy elvtelen, tolvaj szarok, akik nagy ívben tesznek a közösség érdekeire, amikor nem arról van szó, hogy némi fizetésért cserébe kell pénzt elkölteni valamire, mondjuk egy bulira
- A Hahások azok, akik láthatóan kiállnak a diákok közös érdekeiért. Nem mindig csinálták ezt tökéletesen, de a folyamatos viták alapján fejlődnek és tanulnak a korábbi hibákból. Ott még a lányoknak is több töke van, mint a HÖK-ben bárkinek.
- Az átlag diák pedig egyetért a Hahások követeléseivel, de mindig van fontosabb dolga. Az átlag diák valóban olyan, mint az átlagmagyar: úgy nagyjából tudja, mit kéne csinálni, de ő személy szerint sosem ér rá, nem az ő dolga. Aztán amikor mélyebbre lökik megint a szarban, akkor csak sóhajt egyet, de meg nem mozdulna.

mr_x 2013.02.15. 09:22:44

@reálisan: Nekem is volt ösztöndíjam a Videotonnal.
Vállaltam hogy annyi évig ott dolgozom amennyi ideig kaptam az ösztöndíjat, vagy visszafizetem a kapott összeg időarányos részét, ők meg vállalták hogy szakmámban foglalkoztatnak vagy nem kell semmit visszafizetnem.
Amikor végeztem nem tudtak foglalkoztatni, így búcsut mondtunk egymásnak és semmit sem kellett visszafizetni.
Ezzel szemben most azt kínálják, hogy dolgozol kétszer annyi ideig mint kaptad a pénzt vagy mindent visszafizetni.
Akkor is ha az állam nem tud munkát biztosítani akkor is te fizetsz ugyanúgy mint akkor ha te döntesz úgy hogy elmész.

Pézsma · http://pezsma.blog.hu 2013.02.15. 10:45:50

@zajos1: Nem, ezt mószerolásnak hívják. Ha a barátnőd átveszi a postádat, akkor már lefeküdt a postással? A szomszéd kukker-néni szint persze nyilván, mert ő ugye jót akar. Vettem a fáradtságot, elmentem megnéznia gyrekeket, volt, akit már régebbről is ismertem: nem zsidóösszeesküvő, kriptokommunista szabadkőművesek. Persze értem, hogy van, akinek fontos, hogy azoknak állítsa be őket. Addig sem kell foglalkozni a valódi problémával, mert az valahogy mindig kimarad a füstcsinálás közepette.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.15. 11:50:42

@doggfather: Jaj, ez a szalámizás... A szalámizás magasfokú politikaművészeti lépességet és átütőerőt követel. 1998. utzán valamelyik közepes ÉS-glosszista vagy kolumnista durrogtatta ezzel féltudományos történelmi ismereteit. Senki nem szalámízott itt pártot vagy testülete.. gyurcsányék szalámiztak le bűnösrétegeket, de inkább a sajtó támogatta őket abban és azért sikerült, nem az egyébként zseniális képességeik.
A szalámizásnak látszó dolgok azért történtek meg, mert egy pártnak sem volt pénze a bukott embereit a párt kebelében tartani és fizetni.. ezért a renegátokat kiengedték, azok meg a megélhetésért pártot gründoltak. Ez a nyomorult történet. Orbánnak annyimindent tulajdonítanak, hogyha a negyede igaz lenne, akkor 1998. óta putyinkodna leválthatatlanul az államhatalomban és 80-85%-a lenne a FIDESZnek minden választáson.
Nem kéne fölöslegesen koptatni a történelmi kifejezéseket, csak azért hogy rákosistasággal palacsintasütőzzük Orbánt mert ez visszahat és akkor ezek a fiatalok azt hiszik, hogy a koalíciós időszak 1945-49 között afféle jamboree volt meg meetinges bulik ötletelgetésekkel...

Stofix 2013.02.15. 22:59:11

Felháborító amit a nácik művelnek,hogy gyalázni mernek minket egyetemfoglalókat.Először még támogatták is a HaHá-t,át akarták venni az irányítást a diákmozgalom fölött.De hatalmas beégés lett a jutalmuk,mert egyértelműen közöltük velük,hogy még a HaHa közelébe se merjék tenni a büdös lábukat.Nem volt hát mit tenniük szégyenszemre elkullogtak.Erre most beindítanak egy ellen mozgalmat,ez szánalmas.Nem fogják fel,hogy a magyar fiatalok nem kérnek belőlük.Mindenki gyűlöli őket,undorodik tőlük.Ezt jól mutatja,hogy összesen hat embert tudtak kivinni hétfőn tüntetni ellenünk.Nem tűrjük a fasizmust az antiszemitizmust a rasszizmust az iskoláinkban.Nem engedjük be őket,így nem tudnak fertőzni átkos gonosz nézeteikkel.A magyar egyetemisták,főiskolások és középiskolások antifasiszták.Emlékszem a csodálatos antifasiszta egység napjára,a gyönygösi márton parlamenti röfögése ellen.Abban a százezres tömegben rengeteg fiatal volt,sok szép fiatal lány is.Jellemzően vona csak pár ezer embert tud kivinni az utcára és fiatal meg alig van köztük csak mindenféle rossz arcú,büdös szájú,sötét tekintetű feltehetően alkoholista szittyabarom.Míg az ő pátmozgalmukat milliókkal támogatják a független HaHát meg senki mégis a hálózat az amelyik tömegeket tud megmozgatni,amelyik felvonul,hidat foglal vagy egyetemet.A jobbikosok meg hatan csikorgatják a fogukat tehetetlen dühükben,ezen el kéne gondolkozni jobbikoskáim.Remélem megpukkadtok mérgetekben:)

Lord Viktor 2013.02.18. 09:04:05

@Stófi:
"Felháborító amit a nácik művelnek,hogy gyalázni mernek minket egyetemfoglalókat."
Nem a nácik gyaláznak titeket, hanem a normálisan gondolkodó egyetemisták, akiknek korlátozzátok adott esetben a tanulását. Ha meg a Jobbikra gondolsz, az nem náci párt.

"a független HaHát meg senki mégis a hálózat az amelyik tömegeket tud megmozgatni,amelyik felvonul,hidat foglal vagy egyetemet."
A HaHa nem független, hanem ballib idiótákveled együtt, a hidat pedig nem a HaHások foglalták el, hanem a HÖOK és az őket támogatók, akik a keretszámok ellen tiltakoztak.

"Nem fogják fel,hogy a magyar fiatalok nem kérnek belőlük."

Erre csak ez a válaszom:
index.hu/belfold/2013/02/16/az_egyetemistak_kozt_a_jobbik_a_legnepszerubb/
süti beállítások módosítása